Lieber Tamás “Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának második részében a Padis-fennsíkkal ismerkedhetünk meg!
A Kárpátok talán legjellegzetesebb karsztvidéke a Bihar-hegységben (Erdélyi-szigethegység) található Padis területe. Olyan természeti látnivalókat jelölő elnevezésekkel találkozhatunk itt, mint Csodavár, Szamos-bazár, Mócok temploma, Elveszett világ, Rozsda-szakadék.
Mintha mesébe csöppenne az ember, amely patakok, víznyelők, barlangok sejtelmes világáról szól.
A Budapesttől 4,5 órányira, körülbelül 350 kilométerre található Boga üdülőtelep (Boga-völgy) a Padis környéki túrák egyik általunk kedvelt kiindulópontja. Erről a helyről csillagtúraszerűen számtalan természeti látnivaló közelíthető meg; így például a névadó Padis-fennsík, a Csodavár 60 méter magas monumentális sziklakapuja, a Meleg-Szamos szurdokvölgyben eredő forrása, a lenyűgöző Galbena-vízesésrendszer, a számtalan barlanggal büszkélkedő Bársza-katlan, a mély zsombolyairól (aknabarlang) nevezetes Elveszett világ, vagy a fenyvesekkel körülölelt Ponor-rét. Írásaimban idővel ezekből többet is szeretnék bemutatni, amelyekhez rengeteg emlékem társul, de hadd kezdjem a számomra oly kedves Ponor-réttel.
Boga falucskától 10 km-re található, a ma már aszfaltozott autóúton megközelíthető, sátras táborozóhelyként is használatos Glavoj-rét. A gyakran emberektől nyüzsgő völgyet hátunk mögött tudva, nagyjából 15 percnyi sétával, egy kisebb domb leküzdésével ámulatba ejtő táj képe tárul szemünk elé. Ezt a képet választottam cikkem témájául. Először 1995-ben jártam itt, Varga László geológus barátom vezette csoport tagjaként. Egy bő évtizeddel később szintén baráti ismeretség révén juthattam el ismét erre a tájra, amit azóta számos alkalom követett. Apránként lehetőségem adódott megismerkedni a régió megannyi látnivalójával, de a Ponor-rét örök szerelem maradt. Talán az első emlékek miatt. A 95-ös túrán ugyanis néhány napot itt sátrazhattunk, mindentől és mindenkitől elzártan, a völgy egy meghitt, civilizációtól mentes, csendes zugában. Ma is tisztán megjelennek előttem a koromfekete éjszakák, a párás, ködáztatta hajnalok, ma is jól felidézhető a sátrak mögött csörgedező patak halk csobogása, a völgybe reggelente bevágtató, egyébként szabadjára engedett lovak patkódobogása, játékos viháncolása, nyerítése.
A „ponor” szó víznyelőt jelent, ami itt a karszton nem szokatlan jelenség, mint ahogy az sem, hogy felszíni vízfolyás csak az alsóbb térszíneken jelentős. Hogy miért? Mert a hegységnek ezt a részét a jól oldódó, vagyis karsztosodó mészkő alkotja, amely miriádnyi repedésen át vezeti le a vizet a mélyben húzódó barlangokba, hogy azokon átfolyva a terület mélyebben fekvő részein ismét a felszínre törjön. A vizek elnyelődését, majd forrásokban történő megjelenését, ismételt eltűnését és újbóli felbukkanását rendkívül látványos jelenségek sorozatában figyelhetjük meg. Az egyik legérdekesebb mind közül, a Ponor-rét patakjának története. Ez a természetes vízfolyás talán az egyik legrövidebb patak a világon, hossza csupán 900 méter. A Padis-fennsíkon elnyelődő csapadékvíz a rét északi végében, a Ponor-forrásban vagy vízkeletben búvópatakként tör felszínre, hogy nem sokkal később a völgy délnyugati végében, a szemünk láttára tűnjön el az agyagos völgytalp megszámlálhatatlan víznyelőiben. Ez utóbbi jelenség nagyobb esőzések után igazán látványos, mert ilyenkor tölcsérszerű örvénylés formájában tűnik el a patak, mintha kihúztuk volna annak leeresztő dugóját. Igazán extrém esetekben – amelyekkel főként a tavaszi hóolvadások idején találkozhatunk – a nyelők nem győzik levezetni a hatalmas mennyiségben érkező vizet, s a patakocska nagy felületű időszakos tóvá duzzad.
A kies Ponor-rétre úgyis tekinthetünk, mint a természet játszóterére, ahol a szeszélyes időjárás és a kicsiny patakocska egymással dacolva teszi a dolgát, miközben az ember e csodálatos kölcsönhatást szemléli és gondolkodik a felszíni és felszín alatti vízhálózat bonyolult, ám igen látványos összefüggésein.
Lieber Tamás
