Vig Attilával, a Dorogi ESE elnökével beszélgettünk a felnőtt női kézilabdacsapat jövőjéről.
Információink szerint a felnőtt női kézilabda csapat NB I/B helyett NB II-ben folytatja a munkát a következő szezonban. Mi ennek az oka?
Már az előző szezonban is kieső helyen végeztünk a második osztály nyugati csoportjában. Annak köszönhettük bennmaradásunkat, hogy nem volt feljutó. Helyezésben az idén sem tudtunk előre lépni, a bajnokság felfüggesztésekor, majd lezárásakor az utolsó helyen álltunk. Az MKSZ döntésének értelmében maradhatnánk ebben a ligában, viszont úgy érezzük, hogy igazán stabil és meggyőző teljesítmény, mely a megnyugtató helyezést garantálná, nem prognosztizálható.
A koronavírus-járvány is közrejátszott az osztályváltás során?
Mondhatni igen, sajnos még továbbra sem látjuk, hogyan fognak alakulni a szponzorációk. Sok vállalat most nehéz helyzetbe került, az NB I/B osztálynak pedig magasak a költségei. Ezzel az előző két évben is szembesültünk, kiszámítható és biztos támogatói kört nem tudhatunk magunk mögött. A jövő pedig az előzőekben említettek miatt most különösen ingatagnak látszik. Ezért sem tudjuk jelenleg itt folytatni a munkát.
A játékosok és a vezetőség is elfogadta ezt a döntést?
Igen, mind a játékosok, mind pedig a szakosztály elfogadta ezt a döntést. Jelenleg három fiatal játékos írt alá profi csapatokhoz, nekik sok sikert kívánunk. De továbbra is vannak tehetséges sportolók, akikkel reméljük, újjá tudjuk építeni majd a csapatot. Hamarosan csapatgyűlést rendezünk a keret tagjaival, mert most ez az az időszak, amikor még ki lehet alakítani a nyárra az új csapatot.
Hány szezont játszott egyhuzamban a dorogi csapat az NB I/B osztályban? A szurkolók hogyan fogadták ezt a változást?
Két szezont töltöttünk ebben az osztályban, sok tekintetben láthattunk azért előre mutató dolgokat is, jó volt a gyorsabb és korszerűbb kézilabdába belekóstolni. Játékosaink számára is fejlődési lehetőséget jelentett. Remélem, ez a későbbiekben kamatozni fog akár az utánpótlás nevelésünkben is. A szurkolói fogadtatás részben az ilyenkor szokásos hangokat jelentette. Van, aki sajnálatát fejezte ki és további sikereket kíván, remél. Van, aki megértette és igazat ad, de vannak akik felelősöket keresnek és akár attól sem riadnak vissza, hogy alaptalan vádakat fogalmazzanak meg. Tisztában vagyok vele, hogy sem egy szakembernek, sem egy játékosnak, sem pedig a szurkolónak nem mindegy, milyen osztályban játszik a csapata. A realitások figyelembe vétele azonban fontosabb, mint az érzelmi alapon történő megközelítés egy ilyen helyzetben.
Lehoczki Dávid
