Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 343-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb idős – krónikus alapbetegségekkel küzdő…
Hónap: 2020 március
Mint korábban írtuk, kijárási korlátozást vezettek be Magyarország egész területére 2020. március 28. és április 11. között. Ebbe beletartozik az is, hogy a vendéglátó üzletben –…
Megszüntették az eljárást az a nő ellen, aki tavaly nyáron férfi ismerőse lakásából 220 ezer forintot lopott el. A nő gyanúsított 2019. július 7. napján férfi…
A dorogi Szent Borbála-plébániatemplomból napi szinten nézhetünk online szentmisét a Facebookon. Erről Szerencsés Zsolt atyával beszélgettük. Milyen rendszerességgel közvetítenek online misét? Minden hétköznap 18.30-tól, vasárnaponként pedig…
Cikksorozatot indított a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a megye tűzvédelméről, az állami tűzoltóság 150 éves fennállását ünnepelve. A cikksorozat első része, az esztergomi tűzvédelem több száz…
Csütörtökön két bajbajutott személyen is segítettek az esztergomi járőrök. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. március 26-án 7 óra 20 perckor egy esztergomi lakos bejelentette,…
Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Két héten keresztül az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek…
Az Agrárminisztérium természetvédelmi területté nyilvánította a Duna Táti-szigeteinek közel háromszáz hektáros térségét – közölte csütörtökön a magyar állami természetvédelem hivatalos honlapja. Tájékoztatásuk szerint az egykori folyómenti…
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 300-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az eddigi 28 főről 34-re nőtt a gyógyultak száma…
A dorogi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult büntetőeljárás. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. március 25-én…
Otthon ragadtunk? A DorogiSport csapata a rendkívüli helyzetre reagálva biztosítani szeretné az otthoni mozgás örömét, ezért április elsejétől elindítják a Legyél Fittebb Otthon! programsorozatot. A programot…
A koronavírus-járvány megelőzése érdekében hypopor oldattal, azaz vírusölő szerrel fertőtlenítették az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Sárisáp (ÖTES) tagjai Sárisáp legforgalmasabb pontjait. A helyi tűzoltók buszmegállókban, üzleteknél, valamint…
Csalók húznak hasznot az új koronavírus-helyzetből. Íme, a rendőrség tanácsai, hogy ne váljon a csalók áldozatává. A csalók az utóbbi napokban személyesen is igyekeznek kihasználni a…
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 261-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az eddigi 21 főről 28–ra nőtt a gyógyultak száma…
A Széchenyi 2020 program keretében 974,29 M Ft európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével új városi piac épül Esztergomban, mely hozzájárul majd a város-vidék együttműködésének…
Kéz- és felületfertőtlenítő gyárrá állította át egyik üzemét a Mol Almásfüzitőn, hogy segítse a koronavírus elleni védekezést. A koronavírus elleni védekezés érdekében a Mol megkezdte a…
A nő a gyanú szerint tizenegy hotelnek okozott kárt azzal, hogy a szállások költségeit nem fizette ki, az nem is állt szándékában, két további esetben bár…
Vasútvonal karbantartási munkálatok miatt módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a 2-es vonalon. A menetrendmódosításra március végén és áprilisban, a hétvégi éjszakákon kerül sor. A Budapest-Esztergom…
2020. március 29-én, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, amikoris éjszaka 2 óráról 3 órára kell előre állítani az óráinkat. Korábban már írtuk, hogy az Európai Parlament…
A dorogi Homoródi Nikoletta a mostani nehéz helyzetben úgy gondolta, hogy ingyenes jógafoglalkozásokat tart online. Hogy hol és kik vehetik ezt igénybe? Erről beszélgettünk vele! Hol…