Megverte lakótársát, közel két évet kapott

Az Esztergomi Járási Ügyészség az önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki az ivócimboráját verte meg.

A vádlott és sértett 2018. december közepétől lakótársak voltak egy esztergomi lakásban, ahol 2019. január 02. napján együtt italoztak. A vádlott az italozás közben észlelte, hogy nem találja 10.000,- Ft-ját és feltételezte, hogy a pénzt sértett vette el, mert ekkor a lakásban más nem tartózkodott. Emiatt a vádlott kérdőre vonta a sértettet, aki tagadta a pénz elvételét és távozott a lakásból.

A vádlott is kiment az utcára sértett után, majd őt utolérve 2019. január 02. napján 23 óra 30 perc körüli időben a járdán ököllel több alkalommal megütötte az arcán, miközben követelte, hogy a sértett adja vissza a pénzét.

A bántalmazás folytatását az éppen arra járőröző rendőrök intézkedése akadályozta meg. A  vádlott később a pénzt megtalálta a lakóhelyén két ágy közé becsúszva. A sértett a vádlott bántalmazása eredményeként 8 napon belül gyógyuló arcsérülést szenvedett, de magánindítványt nem terjesztett elő.

A vádlott büntetett előéletű, őt a bíróság lőfegyverrel visszaélés büntette miatt 2018-ban végrehajtásában 2 év 6 hó próbaidőre felfüggesztett 2 év börtönbüntetésre ítélte.

Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy amennyiben az előkészítő ülésen a vádlott a bűncselekmény elkövetését beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, úgy őt a bíróság 2 év börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra ítélje, valamint rendelje el a felfüggesztett szabadságvesztés utólagos végrehajtását.

Az Esztergomi Járásbíróság a mai napon tartotta meg az előkészítő ülést, amelyen a vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ezért őt a bíróság 1 év 10 hó börtönbüntetésre, és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte a korábban kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását. Az ítélet jogerős, mert azt az ügyész, védő és vádlott is tudomásul vette.

Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó

Megosztás