Kategóriák: EsztergomHírek

Sikeres akciót szerveztek a horgászok

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége vasárnap délelőttre szervezett szemétszedési akciót az esztergomi „Sódergödör”-nél.

A kezdeményezés nem várt sikerrel zárult, közel száz ember érkezett a partra és a három-négy órásra tervezett munkát alig egy óra alatt elvégezték, így az eredet tervezettnél sokkal nagyobb területet tudtak megtisztítani.

Több köbméter hulladékot gyűjtöttek össze, az eldobált műanyag palackok mellett találtak hűtőgépet, autógumit, teherautó szélvédőt. A környék horgászegyesületein túl számos természetszerető, tiszta környezetre vágyó ember csatlakozott a kezdeményezéshez, a munkában közel 20 kisgyermek is segített a szülőknek.

Az akció koordinálói, Oszvald Zsolt ügyvezető és Schmidt-Kovács Bence, a KEMHESZ szakmai igazgatója elmondták, hogy többen utánfutó, vagy szállítási lehetőség felajánlásával támogatták a szemétszedőket.

Zoltai Dániel, a szövetség elnöke elmondta, számos horgász úgy szabadul meg a part melletti hulladéktól, hogy a szemetet egy műanyag zsákba teszi és felakasztja egy fára. Ez a gyakorlat ugyanolyan káros, a zacskóból szintén a természetbe kerül a hulladék.

A KEMHESZ a jövőben fokozott figyelmet fordít a kezelésében lévő vizek partjainak tisztaságára. A halászati őrök jelzik az esetleges hulladékkihelyezéseket, amennyiben azonosítható a szemét gazdája, jelentést  tesznek a hatóságoknak, illetve eljárást indítanak.

A szemétszedési és part tereprendezési munkálatok szervezésével az a KEMHESZ célja, hogy példát mutassanak a horgászoknak, hogy ne hagyjanak semmilyen hulladékot a természetben. Aki szeretné figyelemmel kísérni a szövetség természetvédelmi munkáját, a szervezet Facebook oldalát követve teheti meg.

Megosztás