Kategóriák: EsztergomHírek

Hálaadó szentmisét celebrált Erdő Péter bíboros

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek celebrálta december 31-én az év végi hálaadó szentmisét az Esztergomi Bazilikában. Az Istentiszteleten dr. Németh János, a főszékesegyház plébánosa idézte fel az idei esztendő eseményeit és eredményeit – írja a hidlap.hu.

– Szűz Mária Istenanyasága ünnepének előesti szentmiséjét mondjuk, egyben hálát adunk az előző esztendő minden kegyelméért és ajándékáért. Hálát adunk, hogy megélhettük ezt a napot, továbbá minden jóért, ami plébániánk, egyházmegyénk, magyar egyházunk és a világ életében történt – ezekkel a szavakkal köszöntötte a híveket a főpásztor.

Az evangélium után dr. Németh János fejezte ki gondolatait a bazilika felújításával kapcsolatban. Felidézte, hogy hány házasságkötés volt idén, továbbá mennyien részesültek a bérmálás, az elsőáldozás és a keresztelés szentségében.

Esztergomba előszeretettel érkeznek zarándokok, kik leggyakrabban Lengyel- és Olaszországból, valamint Felvidékről kelnek útnak, ugyanakkor szingapúri, Puerto Ricó-i híveket is fogadott a főszékesegyház.

– Eredményes esztendőt zártunk – mondta, majd hozzátette, hogy 2020-as év sok változást tartogat magában, hiszen az ígéretek szerint tavasszal megnyithatják a felújított kincstárat. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra elkészülhet a bejárati homlokzat, de nyár közepén kezdik el kívülről felállványozni a kupolát.

– Amint ebben az évben is megkaptunk minden égi és földi segítséget, úgy bizakodva tekintünk a következő esztendőre. Kérjük Istent, hogy minden helyzetben lássuk, hogy mi a feladatunk és adjon erőt, hogy a felismert tennivalókat meg is tudjuk valósítani – zárta beszédét.

A záró áldás előtt a hívekkel közösen elénekelték a Te Deumot, vagyis a hálaadó éneket.

Forrás: hidlap.hu