Bombariadót fújt: 10 milliós kárt okozott

Meghosszabbították annak a visszaeső férfinek a letartóztatását, aki a fia fiatalkorú barátnőjét kérte meg, hogy egy esztergomi gyárba bombariadót fújjon.

A Tatabányai Járási Ügyészség a közveszéllyel fenyegetés bűntette és a kiskorú veszélyeztetése bűntette miatt indult ügyben indítványozta a letartóztatása hosszabbítását annak a férfinak, aki bombariadó előidézésével  akart kárt okozni munkáltatójának.

A férfi 2019. június 21. napján rábírta gyermekkorú fia fiatalkorú barátnőjét, hogy telefonon hívja fel az esztergomi gyárat és közölje, hogy a gyárban bomba fog robbanni és ürítsék ki a gyár területét. A felbujtásnak a fiatalkorú elkövető 14 óra 30 perckor  leget tett.  A telefonálást követően a cég értesítette a rendőrhatóságot, majd a gyár területét szakaszosan kiürítették. A bombakutatás miatt a cég működése részlegesen több órára leállt, így kb. 10 millió forint kár keletkezett.

A férfi a cselekményét azért követte el, mert bosszút akart állni a gyáron egy korábbi sérelme miatt.

A férfi büntetett előéletű, többszörös visszaeső, büntetőeljárás van vele szemben lopás bűntette miatt, amely ügyben az ügyészség a vádemelésről a http://ugyeszseg.hu/feszitovasat-hasznaltak-a-betoreshez-vademeles/ oldalon adott ki sajtóközleményt.

A férfi letartóztatását a bíróság 2019. június 24. napján rendelte el.

Az ügyészség álláspontja szerint továbbra is fenn áll annak a veszélye, hogy az elkövető a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, illetve újabb szabadságvesztéssel büntetendő  bűncselekményt követne el, ezért indítványozta a letartóztatás két hónappal történő meghosszabbítását.

A nyomozási bíró a férfi meghallgatása alapján a letartóztatást 2020. február 24. napjáig meghosszabbította.

Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó