Kategóriák: HírekTát

Besey Sándorra emlékeztek Táton

November 20-án emlékeztek meg a Táti Kultúrházban Besey Sándorról, a város általános iskolájának egykori igazgatójáról.

Az összejövetelen Kalmár Károly, a III. Béla Általános Iskola jelenlegi igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd Horváth István nyugalmazott igazgató idézte fel Besey Sándor életútját, aki igazi pedagóguscsaládba született.

A köztiszteletben álló iskolaigazgató és rokonsága a második világháború után telepedett le Táton és hamar szerepet vállaltak a község életében. Előfordult ugyanis, hogy néhány év erejéig négy Besey tanított a helyi iskolában. Besey Sándor 1958-ban lett igazgató, egykori kollégái pedig meg is jegyezték, hogy sosem találkoztak hozzá hasonló, a diákságért és munkatársaiért mindent megtevő emberrel.

A megemlékezésen közreműködött továbbá Padányi Balázs, a Nyergesújfalui Kernstock Károly Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, a táti iskola korábbi tanára, Pédl Petra és Pető Andor jelenlegi pedagógusok, dr. Hauber György főiskolai docens, valamint Hámos László, a kultúrház igazgatója is.

Megosztás