Rajzfilmünnep Piliscséven

Idén Piliscsév is csatlakozott az Országos Rajzfilmünnephez. November 15-én és 16-án a művelődési házban és a plébánián vetítéssel várják az érdeklődőket.

Minden korosztályt rajz- és animációs filmekkel várnak. A legkisebbek szombat délelőtt 9 órától többek között a Magyar és cigány népmeséket, a Dr. Bubó sorozatból több részt, valamint válogatást nézhetnek meg Gryllus Vilmus Maszkabál-sorozatából, valamint Weöres Sándor, Petőfi Sándor és József Attila animált verseiből. Délután az eredeti, de vizuálisan felújított Vukot és a Macskafogót vetítik.

A helyi Karitász-központban már péntek délután 16 órakor elkezdődik a program, az Ember tragédiája animációs filmmel, amelyet a felső tagozatos iskolásoknak és a felnőtteknek ajánlanak elsősorban. Az Ember tragédiája egyes színeiből már kaphattunk ízelítőt az elmúlt évek során a különböző fesztiválokon és a Duna Televízióban, ez azonban a teljes, közel 160 perces mű lesz. Szombaton délután 13 órától ugyanitt magyar csatákat bemutató történelmi animációs filmet és a Salamon király kalandjai című rajzfilmet lehet megtekinteni. 

A Rajzfilmünnep programját büfével, a vetített rajzfilmekhez kapcsolódó kvíz játékokkal, szakmai beszélgetésekkel, kézműves foglalkozásokkal színesítik, hogy az egész család jól érezze magát. 

Az ingyenes eseményekre mindenkit szeretettel várnak!

Helyszínek: Kálmánfi Béla Művelődési Ház (Hősök tere 10.), Plébánia, Karitász-teremben (Hősök tere 16.).

Részletes információ>>

Megosztás