Kategóriák: HírekTát

Árvízvédelmi mobilfalat állítottak Táton

Az Únyi-patak feletti átívelő hídnál található kulisszanyílás ideiglenes elzárásának próbáját tartotta meg október 1-jén, Táton, az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A szakemberek néhány perc alatt felépítették a nyolcvan centiméter magas falat.

Turi Lajos, Tát polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, majd felidézte, hogy az árvízvédelmi töltés – amelyen a 117-es út található – 2005-re épült fel, 2014-re pedig visszatöltötték a Kenyérmezői- és az Únyi-patakokat, így gyakorlatilag megszűnt az árvízveszély. Ugyanekkor készült el a kulisszanyílás is, ahol most bemutatták a mobilfal építését.

Bokor Barna főmérnök, a mobilgátak forgalmazásával foglalkozó Snart Kft. képviselője is beszédet mondott, majd részletezte a műszaki paramétereket, továbbá külföldi példákat is felsorakoztatott. Leszögezte, hogy nincsen száz százalékos védettség, még a mobilfalnál is előfordulhat némi szivárgás.

Németh József, az ÉDUVIZIG igazgatója kiemelte Tát és a vízmű sikeres együttműködését az árvízi védekezésben. Bár az összefogás sikerre vezetett, mindig kockázatot is rejtett magában a védekezés. Elmondta, hogy a kulisszanyílás mintegy nyolc méter széles, amiben nyolcvan centiméter magasan harmadfokú árvízvédelmi szintnél építik be a falat.

A beszédek után a vízügy szakemberei szinte pillanatok alatt felépítették a mobilfalat, melyet a jelenlévők közelebbről is megtekintette. A betétgerendákat ezúttal előre odahelyezték, a tizenkét elemet így gyorsabban helyükre emelték.

Megosztás