Szeptember utolsó előtti hétvégéjén vehette át Szabó Gyuláné a gyógytornász diplomájának arany fokozatát. A ceremóniára a legünnepélyesebb keretek között, a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társaságának éves kongreusszusán, Egerben került sor. Rendhagyó módon a cikk alanya történetesen az édesanyám, azonban a véletlen kényszer is úgy hozta, hogy ezúttal rám maradt ennek a beszámolónak a megírása, amelyben a személyes kötődés és büszkeség ellenére az elfogultság legkisebb szándéka sem vezérelt – Szabó Gyula cikke.
Azok a felsőfokú végzettséget szerzett diplomás személyek, akik végzettségüket 50 évvel korábban szerezték a megfelelő felsőfokú intézményében, továbbá közmegbecsülésre méltó, és szakmai munkájával, egész életútjával a diplomát kiállító intézmény hírnevét öregbítette, díszoklevélre jogosultak. Ebben a megtisztelő címben részesült Szabó Gyuláné Rózsika gyógytornász, a Dorogi Szent Borbála Kórház és Rendelőintézet dolgozója, aki párhuzamosan kettős jubileumot is jegyez, ugyanis a dorogi egészségügyi intézményben is ötven éve dolgozik. Igaz, 2016 óta nyugdíjasként, részmunkaidőben áll intézménye és a betegek rendelkezésére. A fél évszázadot felölelő aktív munkássága során más intézményekben is vállalt munkát, ám mindvégi a dorogi kórház és rendelő mellett. 1976 és 1982 között az addigra az esztergomi kórházzal egyesült közös intézmény szakszervezeti bizalmi titkára is volt.
A gyógytorna a rehabilitáció egyik meghatározó szakterülete, egyben betegségmegelőző szerepe is meglehetősen jelentős. Ezen felül a gyógytornász egyfajta lelki támasza is a kezelteknek és a bensőséges pszichés kapcsolat legalább akkora jótékony hatással társul a beteg gyógyulásához, mint a legjobban sikerült műtét. Az általános gyógytorna mellett sorra alakultak ki a speciális vállfajai, amellyel külön szakosodott is az egyes területeknek megfelelően. Rózsika hivatása során szinte a legtöbb területen dolgozott, így többszörösen is nagy és sokoldalú gyakorlatra tett szert. Hosszú éveken keresztül gyógytornásza volt a Leel-Őssy Lóránt professzor által vezetett pszichitátriai részlegnek Esztergomban, a Dobozi úton, majd az 1985-ben átadott új Idegosztály pavilonjában. A legnagyobb kihívások és sikerek is itt érték, ahol nem egy teljes bénult beteget kezelt sikeresen. Közben párhuzamosan és társadalmi munkában végezte a dorogi kórház és rendelő betegeinek ellátását is. Ezen felül másodállásban hosszú évekig dolgozott a pilisvörösvári idősek otthonában is. Az egészségügyi intézményeken kívül a dorogi iskolák részére is jelentős szakmai segítséget nyújtott. Hivatásának állandó fejlődésével mindvégig lépést tartott. Folyamatosan vett részt továbbképzéseken és konferenciákon.
Szabó Gyuláné Vigh Róza néven háromgyermekes család első szülött gyermekeként a Szolnokhoz közeli Cibakházán született. Édesapja rendőrtisztként dolgozva több kiküldetéssel számos helyen teljesített szolgálatot, s vele együtt a család is költözött minden egyes állomáshely alkalmán, míg végül 1957-ben Dorogon telepedtek le, ahol családfőt előbb a helyi, majd a Dorogi járás rendőrkapitányává nevezték ki. A család minden egyes tagja elkötelezett dorogi lokálpatriótává vált, s bár születési és származási helyüket nem feledve, de büszke doroginak vallották magukat. Rózsika iskolai tanulmányait a dorogi Dózsa György általános iskolában végezte testvéreivel együtt, majd az I. István gimnáziumban érettségizett. Tagja volt a dorogi néptánccsoportnak, valamint játékosa, egyben az egyik alapító tagja a dorogi női kézilabda csapatnak. 1968-ban kötött házasságot férjével. 1969-ben szerzett szakképesítést a Madzsar Aliz Gyógytornászképzőben és ugyan ebben az évben indult szakmai karrierje is a dorogi kórháznál, amelynek kibontakozására egy kicsit később került sor, ugyanis arra az időre esett számára a gyermekáldás is. A gyógytornász szakot 1975-ben főiskolai szintűre emelték, így nem sokkal később a főiskolát is elvégezte, mégpedig kitűnő eredménnyel.
Munkamorálja és erkölcsi tartása példás volt, közvetlen és empátiás természetével egyetemben. Rangra és beosztásra való tekintet nélkül minden munkatársához egyformán viszonyult. Számtalan munkahelyi kitüntetésben és jutalomban részesült, két ízben pedig a legmagasabb elismerésben, az Egészségügyi Minisztériumi kitüntetésben is, az egészségügy kiváló dolgozója megtisztelő címben. Két hónappal 71. születésnapja előtt is változatlan rendszerességgel tornázik, gimnasztikázik és túrázik. A szakmai tevékenységén túl Dorog közéletének aktív és önzetlen támogatója, résztvevője. Testvérei közül öccse, Jancsi a dorogi Fetáz Bt buszsofőrje, míg húga, Dr. Nagyné Vigh Ilona szintén gyógytornász, aki hosszú évekig ugyancsak a dorogi kórház gyógytornásza volt és erre az emlékezetes alkalomra is elkísérte nővérét.
