Az idei bajnoki szezonban már-már közhelyszámba megy, de ezúttal is régi riválisunk, egy patinás klub csapata ellen lépünk pályára, ráadásul Dorog város kiemelt ünnepén, Bányásznapon – Szabó Gyula cikke.
Mondhatni ősi egyesület a Haladás is, amelyet 1919-ben alapítottak, ám így is öt évvel ifjabb a doroginál. A két csapat egyszerre, ugyan abban a bajnoki évadban debütált a hivatalos honi labdarúgó bajnokságban, ám mégis meglehetősen sok idő kellett ahhoz, hogy először találkozzanak. Noha a szombathelyiek is hosszú időn keresztül ugyan abban az osztályban szerepeltek, mint a dorogiak, ám bajnoki csoport besorolás alkalmán rendre elkerülték egymást. A Haladás azon kevés csapatok közé tartozik a jelenlegi NB II-es mezőnyben, amely a másodosztálynál lejebb még soha sem adta. Ennek megfelelően az eddigi 105 bajnoki évadban 65 alkalommal az NB I-ben, míg 40 évadban a másodosztályban szerepeltek, ahol vastagon az első osztályú tagságuk dominál. Ennek ellenére még sem tudott kiugró sikert felmutatni a vasi gárda, ugyanis a legjobb eddigi eredményük egyetlen bronzérem az első osztályban a 2008-09-es évadban, továbbá az NB I. 5. helye, azt is mindösze két ízben sikerült elcsípniük. Előbb az 1945-46-os idényben, majd kerek 70 év elteltével másodjára. Azonban az elsőnél is csak az alapszakaszt követően végeztek ennyire elől, amellyel az első tízben folytathatták, s végül a 10. helyen zártak. A Vidék legjobbja címet sem sikerült elhódítaniuk, mert a legelőkelőbb helyezéseik során is más vidéki együttesek beelőzték. A Magyar Kupában háromszor játszottak döntőt, de mindannyiszor alulmaradtak. Az Újpesttel szemben 1975-ben, majd 2002-ben, a Ferencváros ellen pedig 1993-ban oda-visszavágón. Igaz, ez utóbbi meglehetősen szerencsétlenül alakult számukra, hiszen veretlenül bukták el a kupát, miután minkét találkozón 1-1-re végeztek, s végül az Üllői úton 11-es döntöttek a Fradi javára. Három alkalommal nemzetközi kupában is indult, igaz kevés sikerrel. Elsőként az Újpest helyett a KEK-ben 1975-ben, mivel a lila-fehérek a bajnokságot is megnyerték, ezért a BEK-sorozatban vettek részt, a bajnoki bronzérmüknek köszönhetően az Európa-ligában, azonban mind a két alkalommal már a 2. körben búcsúztak, pedig egyszer sem kaptak európa-klasszis ellenfelet. Egyszer pedig az Intertotó kupában szerepeltek, de a csoportból nem sikerült továbbmenniük.
Legnevesebb játékosai közül Novák Dezső, Kereki Zoltán, Kuttor Attila, Illés Béla, Király Gábor, Halmosi Péter, Priskin Tamás, Topor Antal, Kenesei Krisztián és Jagodics Zoltán nevét említhetjük. A sorban talán Király Gábor a legismertebb, aki nem is olyan régen fejezte be aktív pályafutását és méltán korszakunk egyik legnépszerűb, legismertebb labdarúgóként emlegetik országszerte, aki nemzetközi elismertségre is szert tett, s a válogatott oszlopos kapusaként szolgált hosszú időn át. Érdekesség, egyben szorosan összefügg a két csapat egymás elleni viaskodásának történetével, hogy a közkedvelt Király Gabi éppen a Dorog ellen mutatkozott be a Haladás felnőtt csapatában elsőként.
Viszonyításként a két település nagysága közötti különbség ezúttal is jelentős, hiszen Szombathely, Vas megye székhelye, egyben megyei jogú város népessége éppen hatszorosa Dorog lakosságának és területileg is jóval kiterjettebb. Ennek tükrében is igencsak felértékelődik a dorogiak teljesítményének az értéke, hiszen a kis Dorog bizony hosszú időn keresztül sokkal jobbnak bizonyult vetélytársánal. Az idők során a legtöbbször az első osztályban csaptak össze – összesen 32 alkalommal -, ahol az összesítésben a dorogiak felé billent a mérleg nyelve, a másodosztályú mérkőzéseik alkalmán viszont egyértelmű a szombathelyi fölény olyannyira, hogy gyakorlatilag valamennyi találkozót ők nyerték. Az is igaz, hogy ezen mérkőzések során nem egyszer akár fordított eredmény is születhetett volna, ám a statisztika mégiscsak tiszteletet parancsol a javukra.
A két csapat egymás elleni mérlege: 45 meccsből 14 dorogi győzelem, 9 döntetlen, 22 vereség, 59:68-as gólarány. Hazai pályán eddig 22 alkalommal csaptak össze, ahol 11 dorogi győzelem és 4 döntetlen mellett 7 vendégsiker született, 39-26-os gólaránnyal, míg idegenben ugyancsak 22 találkozón 3 dorogi siker, 4 döntetlen és 15 vereség, 19:41-es gólaránnyal. Egy alkalommal pedig semleges helyszínen, az MTK Hugária krt-i stadionjában 1-1-es döntetlent értek el.
A két gárda legelső mérkőzése kétszeresen is sporttörténeti értékű, hiszen egyben a dorogiak legelső NB I-es meccse is. 1945. szeptember 23-án Dorogon mintegy 3 és fél ezer néző előtt küzdöttek meg elsőként. A Haladás akkor már viszonylag tekintélyes első osztályú múlttal rendelkezett és már csak ezért is a találkozó esélyese volt. Meg is szerezték a vezetést, amelyet Lampert Mátyás parádés fejesgóllal egyenlített. Felváltva potyogtak a gólok a folytatásban is, ahol dorogi részről Lampert duplázott, valamint Csizmadia István is betalált, kialakítva a 3-3-as végeredményt. A visszavágót a Haladás nyerte 3-1-re, ahol gólunkat Klausz József szerezte. Legközelebbi hazai egymás elleni mérkőzésünkön sikerült megszerezni első győzelmünket, mégpedig magabiztos 2:0 arányban 1947 tavaszán. 1950. szeptember 19. hozta az első idegenbeli győzelmet, amely mindjárt meglehetősen kadósra sikeredett. A dorogiak 8 ezer megkövült szombathelyi drukker szemeláttára, ragyogó játékkal 3-0-ra hagyta helybe a hazaiakat. Ennél is vaskosabb sikert az 1951. március 11-én lejátszott meccs hozta hazai pályán, ahol 4-0-ra verték a mieink a vasiakat. Aspirány Gusztáv mesterhármasával járult hozzá a fölényes győzelemhez. A következő szezonban újra egy négyest kaptak a szombathelyiek és a visszavágón idegenben sem sokon múlott a győzelem, ahol végül 2-2-es döntetlennel zártak. Itt Aspirány duplája jelentette a dorogi találatokat. Az 1957-58-as évadban kettős győzelemmel vette a Haládás elleni találkozókat a dorogi legénység, s mindkét alkalommal megérdemelt dorogi siker született. Bár a dorogi összecsapás szorosabb és kiélezettebb meccset hozott, amelyet igazol a 3-2-es végeredmény, Szombathelyen viszont sokkal simábban 2-0-ra kerekedtek felül a piros-feketék. Nagyszerű emlékként maradt meg a 4-1-es siker hazai pályán 1962-ben és igen közel álltak a győzelemhez a visszavágón is, de minden helyzet kimaradt a gólnélküli döntetlennel zárult meccsen. A dorogiak 7 évre elbúcsúztak az NB I-től, hogy aztán még két évad erejéig újra visszaküzdjék magukat. Közben a Haladás is kiesett, így első ízben a másodosztályban is megküzdöttek. Az 1972-73-as évadban az NB I/B két favorit csapata voltak. Dorogon sikerült nyerni 1-0-ra, ám a visszavágón 4-1-re maradtak alul. Összesítésben azonban mindkét csapat feljutott az első osztályba. Ott viszont oda-vissza a Haladás nyert. Dorogon 1-0-ra, míg odahaza 3:0 arányban. Ráadásul az egyik szombathelyi gólt a dorogi Kácsor Attila szerezte, aki saját kapujába talált be. Az utolsó NB I-es évad is egyértelműen a szombathelyieké volt. Hazai pályán 4-0-ra gázolták el a mieinket, míg a dorogi visszavágó nagyon szoros és izgalmas csatát követően tudtak nyerni 1-0-ra.
Az NB I-es mérkőzések körítéséhez érdemes néhány egyéb érdekességgel is szolgálni. Kétszer is emberhátrányban kellett játszania a dorogiaknak, ám egyszer sem veszítettek. Az 1958-59-es évadban az 1-1-re végződött találkozón Varga Jánost állította ki a játékvezető. A találkozó egyébként Monostori Tivadar szerezte a dorogiak gólját, míg mindárt a következő idényben a változatosság kedvéért ezúttal Monostori jutott a kiállítás sorsára, míg Varga volt a gólszerző, viszont azon a meccsen Márkus is betalált és biztosan nyert a Dorog 2-0-ra. Egyébként mindkét említett találkozó hazai mérkőzés volt. 1954-ben a sorsolás szeszélye szilveszter napjára hozta a két csapat meccsét, mégpedig Szombathelyen. A találkozón kiegyenlített játék és 1-1-es állásnál, pár perc volt még hátra, de szemmel láthatóan mindkét fél elégedett volt az eredménnyel. Buzányszky Jenő éppen a játékvezető mellett haladt el és megjegyzte, hogy nem fújná-e le a meccset, mert rájuk hosszú út vár, ráadásul tiszta hó minden és szertnék ha már Dorogon várhatnánk az új esztendőt. Egy kis hatásszünetet követően, a spori a sípjába fújt, véget vetve a találkozónak, mintegy 5 perccel a tényleges játékidő lejárta előtt.
A DBSC Híradó 1992. szept. 6-i száma, a Haladás elleni meccsbeharangozóval.
Ezt követően már csak a másodosztályú bajnoki küzdelmek során találkoztak, ahol a mérkőzés képétől függetlenül is rendre a Haladás hagyhatta el győztesen a pályát. 1979 őszén Dorogon 2-1-re kerekedtek felül, Szombathelyen viszont a legsúlyosabb vereséget szenvedte el csapatunk a két fél egymás elleni mérkőzéseinek történetében, miután egy sima ötöst kapott a bajnok hazaiaktól. Éppen tíz év elteltével kerültek újra össze, mindjárt az 1990-91-es évad nyitómeccsén Dorogon. Az első félidő a mieink elképzelése szerint alakult. Fölényben és jól játszottak, miközben a félidő derekán egy mintaszerű támadást követően, egy jobb oldali beadást Romfa Károly csukafejessel juttatott a jobb alsó sarokba. A végén mégis a vendégek örülhettek, akik a semmiből kétszer is gólt varázsoltak és vitték haza mindkét bajnoki pontot. A visszavágó is nagyon szoros mérkőzést hozott, s bár jól játszottak a dorogiak, mégis 1-0-ra vesztettek. Két évvel később az NB I-ből frissen kiesett Haladás és az elmúlt év bronzérmese, a Dorog volt a mezőny két legkiemelkedőbb csapata, egyben a bajnoki cím legfőbb várományosa. Éppen Bányásznapon fogadtuk a vasi zöld-fehéreket, aki meglehetően szerencsésen nyertek 1-0-ra az egyébként igazi rangadót hozott találkozón. Dorogon nézőcsúcsot prognosztizáltak, hiszen a rangadón túl a bányásznapi apropó miatt is extra nézőszámra számítottak. Az időjárás azonban igen mostohára sikeredett azon az 1992. szeptember 6-i vasárnapon. Egy héttel korábban még kánikulában utazott a csapat Paksra a 3. fordulóban, a Haladás elleni meccs napján húsz fok alá süllyedt a hőmérséklet, kiadós esővel és széllel kísérve. A barátságtalan idő miatt jóval kevesebben látogattak ki a meccsre, ahol azért így is bő 3 ezer néző várta dideregve az összecsapást. A körülmények ellenére is nagyszerű, folyamatos és igen nagyiramú játék jellemezte a rangadót. A Haladás az első húsz percben egy érdekes gólt talált. Egy beadásnak indult jobb oldali próbálkozás megpattanva került a hosszú alsó sarokba. Az esőnek döntő szerepe lett az eredményben is, ugyanis egy alkalommal éppen a vizes talajnak köszönhették a vendégek, hogy elkerülték a biztos gólt. Még az első játékrészben egy korszerű, gyors támadás során Bánföldinek a 11-es pont tájékáról már csak az üres kapuba kellett volna lőnie a labdát. Lapos gurítása gólba is tartott és már gólt is kiáltott a nagyérdemű, ám az egyik szombathelyi védő méterekről bevetődve csúszva éppen a gólvonalról ki tudta vágni a labdát. Ez száraz talajon elképzelhetetlen lett volna. A szombathelyi visszavágó közel 8 ezer embert vonzott az 1993. április 2-án, pénteken lejátszott villanyfényes derbire. Több buszravaló dorogi szurkoló is elkísérte kedvenceit, akik fantasztikusan játszottak. Tisztességes körülmények között biztos győzelemmel kecsegtetett a találkozó, ám sajnos éppen Bede Ferencet fogta ki a csapat a mérkőzés vezetőjének, aki annyi súlyos hibát vétett azon a találkozón, amennyit még egy megyei szintű bíró sem engedhetne meg magának egész pályafutása során. Az első játékrészben két egyértelmű 11-est nem adott meg a dorogiaknak, ráadásul mindkét esetben ki is kellett volna állítania a vétkes hazai védőt. A második félidő első perceiben viszont teljesen a semmire befújt egy büntetőt a vendéglátóknak, akik ebből szerezték a győztes góljukat. A dorogiak végigtámadták a teljes 45 percet, rúgtak kapufát is, de nem jött össze az egyenlítés. Igaz, a hazaiak egy félidőn át emberhátrányban játszottak, mert a félidő végén a Sántának kötényt adó Sikesdi megmozdulását olyannyira zokon vette a szombathelyi játékos, hogy Csapót játékon kívül lefejelte. Az emberhátrány inkább a hazaiaknak segített, hiszen a meccs nagy részében tíz emberrel foggal-körömmel védekeztek és a végén a teljesen kitámadó dorogiak mögé kerültek abszolút ziccerbe. A gólba tartó lövést ezúttal Kasza mentette valami káprázatos és önfeláldozó mozdulattal. A meccsről mindent elárul, hogy a szombathelyi drukkerek is a Dorogot jobb csapatnak ítélték és abszolút nem tudtak örülni a győzelemnek. Bár a Nemzeti Sport is lehúzta Bede tevékenységét ki is emelve, hogy alaposan befolyásolta a végeredményt, mégsem lett egyéb következménye, sőt hamarosan felfele buktatták a hírhedt játékvezetőt.
Ezután már csak egyetlen bajnoki évadban lettek újra csoporttársak, mégpedig a 2000-2001-es évadban, az NB I/B-ben. Az őszi találkozón Halmosi mesterhármasával nyert 3-0-ra a Haladás. A dorogiak kórós góliszonyban szenvedtek, akik még 11-esből sem tudtak betálálni. 2001 május legelején a szombathelyi visszavágó meglepetéssel indult. A listavezető ellen a sereghajtó dorogiak kétszer is vezettek, de végül a hazaiak bedarálták a mieinket és nyertek 5-2-re.
Az eddigi 42 bajnoki mérkőzés mellett további három tétmérkőzés is hozzátartozik a mérleghez. Elsőként is a bajnoksággal összefüggésben, az 1966 novemberében lejátszott osztályozó mérkőzés, amelynek tétje az NB I-es tagság volt. Az osztályozón Dorog, a Komló, az Ózd és a Haladás semleges pályán, egy mérkőzésből álló körmeccseit írták ki. A nyitányon a mieink biztosan verték az Ózdot, majd a második körben a Haladás következett, akikkel az MTK stadionjában 1-1-es döntetlen született. Ekkor a Dorognak csak egy döntetlenre lett volna szüksége a zárómeccsen a Komló ellen, ám 5 perccel a vége előtt, gólnélküli állásnál egy kapu előtti kavarosást követően betalált az ellenfél, amely így a Komló és a Haladás NB I-be jutását jelentette, míg a dorogiak az Ózddal együtt az NB I/B-be kényszerültek.
Továbbá két Magyar Kupamérkőzésen is megküzdöttek egymással. Elsőként 1982 február végén a legjobb 16-közé jutásért, Dorogon 2-2-es döntetlen született. A két csapat között akkor osztálykülönbség volt. A Haladás ugyanis az NB I-es, míg a Dorog NB II-es volt. A mérkőzésen ez nem mutatkozott meg, sőt a játékidő nagyrészében a dorogiak fölényben és jobban is futballoztak ellenfelüknél. Az első percekben gyorsan előnybe kerültek a vendégek, ám a dorogiak még az első játékrészben megfordították az eredményt. Nem sokkal a hajrá előtt tudott csak nehezen és nem kis szerencsével egyenlíteni ellenfelük, így jött a hosszabítás, amelyben már nem változott az eredmény, s maradt a 11-es párbaj. A mienk közül ketten is elhibázták, így az utolsó kört már le sem kellett lőniük, mert 4-2-es összesítéssel a Haladás nyerte a büntetőpárbajt.
A második kupatalálkozó egyben a két csapat legutolsó mérkőzése is volt egymás ellen. A legjobb 32-közé a két osztállyal feljebb szereplő Haladást fogadták a mieink éppen 5 éve. A dorogiak hatalmas meglepetésre vezettek, ám az NB I-es rutin a vendégek javára billentette a meccset, akik végül biztosan nyertek 4-1-re. Ez a mérkőzés egyben jelenlegi edzőnk, Németh Szabolcs első tétmérkőzése volt a dorogiak kispadján.
Szokás szerint felidézzük azokat a játékosokat, szakvezetőket, akik mindkét egyesületben megfordultak. Elsőként Domján Istvánt kell megemlíteni, aki közvetlenül Dorogról igazolt a Haladáshoz 1983-ban. A kiváló és gólerős középpályás hosszú éveken át stabil pontja lett a szombathelyi csapatnak és a Haladás szurkolóinak egyik kedvencévé vált. Az 1990-es évek legelején Dorogon játszó Árki Gábor pályafutása végéhez közeledve lett a szombathelyiek játékosa. Kettős igazolással az akkor Tatabányán szereplő Nagy Norbert is megfordult Dorogon, aki a Haladás játékosa is lett később. Jelenlegi edzőnk, Németh Szabolcs alma matere a Haladás, az utánpótlás szakágból érkezett Dorogra, továbbá az egykori Haladás játékosok közül Dorogon játszott Medgyes Zoltán, Tóth Martin és a Grabant testvérek, Péter és Bence. Jelenlegi keretünkből Mursits Roland és Városi Viktor egykor a Haladás játékosai voltak. Egykori kiváló labdarúgónk, majd edzőnk, a tősgyökeres dorogi Gabala Ferenc fia, Krisztián, aki szintén Dorogon élt és pályafutását az utánpótlásnál is itt kezdte, felnőtt játékosként játszott a Haladásban. Sós Károly és Szabó Péter neves edzők mindkét csapatnál voltak vezetőedzők.
Végül az eddig 59 dorogi gól szerzője időrendi sorrendben: Lampert Mátyás (2), Csizmadia István, Klausz József (4), Molnár József (3), Buzánszky Jenő (2), Aspirány Gusztáv (7), Varga János (9), Pozsonyi Ignác (5), Kántor György, Kocsis Kálmán, Pálmai Sándor, Bödör László (2), Révész II. László, Ilku Péter, Bakó László, Monostori Tivadar (4), Szentannai József, Márkus Endre, Kertes László, Szuromi Antal, Karába János, Peszeki Jenő, Gabala Ferenc, Laczkó István, Arany Mihály, Péntek Béla, Romfa Károly, Czifferi Tamás, Kiss Béla és Fürjes Ádám.
A hétközi fordulóban a szombathelyiek erejéből csak egy 0-0-ás döntetlenre futotta hazai pályán a Budaörs ellen és ezzel 50%-os teljesítménnyel változatlanul a táblázat alsó régiójában foglalnak helyet. Csaptunk egy vereséggel felérő győzelmet aratott Balmazújvárosban, ahol ugyan Dlusztus gólját még érvénytelenítette a játékvezető, azonban Paudits duplájával 2-0 lett a javunkra. Ezzel a mieink az előkelő 7. helyre ugrottak előre, egy pontra megközelítve az 5. helyen álló Békéscsabát. Kifejezetten jól jöttünk volna ki a fordulót követően, amelyben számos meglepetés és érdekesség született. Többek között a két favoritnak kikiáltott és indokolatlanul túlfényezett Vasas és MTK inkább két közép csapat képében tetszeleg, akik ezúttal hazai környezetben hullajtották a pontokat. Az angyalföldiek hátrányból mentettek egy pontot a Kazincbarcika ellen, míg a Hidegkuti stadionban vízilabda-eredmény született. A kék-fehérek 4-4-re végeztek a sereghajtó Ajka ellen. A listavezető és hibátlan Csákvár elszenvedte első vereségét, amely mindjárt kiadósra is sikeredett. Az eddig igen gyengén muzsikáló Gyirmót otthonában kaptak ki 3-0-ra és ezzel már csak a Siófok az egyetlen csapat, amely veretlen. Az amúgy is szeszélyesre sikeredett 6. forduló mintha csak előre vetítette volna a záróakkordot, hiszen mint utolsó felvonásként, a Balmazújváros sorsa végérvényesen eldőlt. Mint az a korábbiakban is várható volt, végül kizárták a hajdúsági csapatot és eddigi eredményeit automatikusan törölték. Számunkra maradt a keserű és kétes sporttörténeti kurriózum, hogy ellenünk léptek utoljára pályára. Sajnálatunkat fejezzük ki a klub és a csapat felé, s legalább annyira sajnálhatjuk, hogy az eremények elvételét követően a 15. helyre zuhantunk és gólarányunk is mínusz ötre állt vissza. Egyben az addig abszolút vezető öt gólos Paudits Patrik is leszorult az 5. helyre a góllövőlistán.
A mai találkozón feltétlen pontot, sőt pontokat kellene szereznünk mind a felzárkózás, mind a vasárnapi kimagasló ünnep miatt is. Amennyiben a labdarúgás anomáliáit, babonás körítéseit vesszük alapul, akkor gyakorlatilag minden ellenünk szól. Egyrészt sajnos a bányásznapi mérkőzéseink alkalmán rendre kudarcot vallunk, azonban ami még ennél is nyomasztóbb, hogy 1972 óta, azaz 47 éve nem tudtunk még pontot sem szerezni a Haladás elleni meccseken. Az említett időszak alatt 13 bajnokira került sor és valahányszor kikaptunk. Pedig 1973-ig soha sem nyertek ellenünk Dorogon. Továbbá a 13 zsinórban elvesztett mérkőzésen mindössze 6 gólt sikerült szereznünk. A babonás oldaláról nézve további rossz ómen, hogy a sorsolás kivétel nélkül eddig úgy hozta ebben a 47 esztendőt felölelő időszakban, hogy mindig Dorogon volt az első mérkőzés, akárcsak ezúttal. Tavaly és három éve is a bányásznapi találkozónkat idegenbeli hétközi forduló előzte meg, ahol biztosan nyertünk, viszont a hétvégi ünnepi meccset elbuktuk, mégpedig rúgott gól nélkül. Azon felül, 1992-ben Bányásznapon éppen a Haladással játszottunk és vesztettünk. Persze azt is tartja a mondás, hogy ilyen esetekben, amikor ennyire minden valaki ellen szól, akkor fordul a szerencse. Ki tudja hogyan és miért, de a gyakorlatban szinte törvényszerűséget öltenek ezen látszólag gyerekes dolgok. Azonban a csudába is minden előjellel, csakis előre tekinteni és beleadni azt a bizonyos dorogi szívet, hogy a mérkőzés után mi mondhassuk stílszerűen az ellenfélnek, hogy na Hali!
Legutóbbi cikkek
