Alkoholt és bonbont lopott egy dorogi üzletből

Egy 51 éves csolnoki lakos két alkalommal is lopott egy dorogi üzletből. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

A gyanú szerint a tettes 2019. március 9-én reggel, egy dorogi áruházban vásárolt. A vásárlás közben egy szeszes italról az áruvédelmi eszközt eltávolította, majd a terméket a ruházatába rejtette két doboz bonbonnal együtt. A pénztárnál csak a kosarában lévő cikkeket fizette ki a férfi, akit az áruház kijáratnál a biztonsági őr feltartóztatott, majd értesítette a rendőröket. A járőrök az ellopott árucikkeket megtalálták és lefoglalták. A csolnoki lakost a Dorogi Rendőrkpaitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Az ügyben az is megállapításra került, hogy a férfi ugyanabból az üzletből március 5-én este két üveg italt és három tábla csokit is ellopott. A gyanúsított mindkét esetben beismerte a bűncselekmény elkövetését. A Dorogi Rendőrkapitányság lopás vétség miatt folytatott büntetőeljárás az 51 éves tettes ellen.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és vádemelési javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Megosztás