Kategóriák: CsolnokHírek

Falunapokat tartottak Csolnokon

Július 19. és 21. között három napon keresztül ünnepeltek a csolnokiak, immáron 22. alkalommal.

Rockpéntekkel indult az eseménysorozat, ahol a keményebb zene kedvelőit célozták meg. Fellépett a 21 Gramm Akusztik, a The Recyclers metál-rock zenekar, illetve a Csak Így Tovább (Cs.Í.T) együttes, akik a magyar rockzene klasszikusai mellett saját dalokkal is készültek.

Szombaton másodjára rendezték meg a Faluderbyt. A vállalkozó kedvű csapatoknak ügyességi és helyismereti feladatokat kellett megoldaniuk. A gyermekeknek pedig arcfestéssel, játszóházzal, kézműveskedéssel, ugráló várral és bábszínházzal kedveskedtek, de a délután folyamán az esztergomi Játékkunyhó is képviselete magát.

16 órakor zenés, táncos menet indult a falu központjából a Rendezvényparkba, majd Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, Kolonics Péternének átadta a megyezászlót. Ezen a napon került átadásra a Csolnokért Díj is, amelyet idén Fleischmann Dezső, vehetett át, aki a bányászhagyományok ápolásáért, a bányászati és ásványgyűjtemény létrehozásában és működtetésében vállal szerepet.

Az estét Bach Szilvia humorista nyitotta meg. Majd Horányi Juli és a Szalai Band táncoltatta meg a közönséget, végezetül pedig hajnalig tartó diszkóban tombolhattak a résztvevők.

Vasárnap főzőversenyen mutathatták meg a gasztro csapatok a tudásukat. A helyezések a következőképpen alakultak: 1. Füstbement terv, 2. Horgászok, 3. Nokedliszaggatók, 4. Trógerek, 4. Hatodik érzék, 5. Garázsgulyás és a 6. Képviselőtestület csapata.

A délután a sváb hagyományőrző csoportok folytatták. A helyiek mellett Pilisvörösvárról, Veszprémből, Nyergesújfaluról, Dunaszentmiklósról érkeztek fellépők. Szladik Tibor harmonika játékára és az Alte Kameraden muzsikájára is megtelt a tánctért. Végül a három napot a Sramlikings zárta, akik a német és osztrák dalokat játszottak.

Megosztás