Kategóriák: DorogHírek

Útburkolati jelekkel bővült a veszélyes dorogi útszakasz

Veszélyes útkanyarulatra figyelmeztető jelzésekkel látták el a dorogi Köztársaság út legveszélyesebb szakaszát.

Az említett útkanyarulatban gyakran történik baleset. A legtöbb esetben a sofőrök nem megfelelő sebességgel veszik be a kanyart, ami nem csak rájuk, de a közlekedésben résztvevő további személyekre is veszélyes. Egy hónappal ezelőtt például egy Audi típusú gépjárművet vezető sofőr, egy komplett kerítéssort szaggatott ki.

A dorogi Köztársaság utca a város egyik fontos közlekedési útvonala, amely nap, mint nap, jelentős forgalmat bonyolít le. Legveszélyesebb szakasza a Wesselényi utcai kereszteződés és környéke, hiszen az erőteljes kanyar még száraz útviszonyok esetén is próbára teszi a járművezetőket. A közelben élők szinte havonta látnak balesetet, ugyanakkor az elmúlt fél évben több jármű is összetört.

2018 decemberében autóbusz és személygépkocsi, márciusban két személyautó ütközött össze, míg májusban egy irányíthatatlanná vált jármű tarolta le a kerítést (amelyet a lakók azt megelőzően állíttattak helyre). A lakosok közül már többen is jelezték az önkormányzatnak, hogy szüksége lenne forgalomlassító eszközöket telepítésére. Segélykiáltásuk meghallgatásra talált, ugyanakkor nem fekvőrendőrt építettek a burkolatba, hanem veszélyes útkanyarulatra figyelmeztető jeleket festettek fel. Remélhetőleg megteszi a kívánt hatást és nem kell többet arról olvasnunk, hogy egy-egy autó kitörte a kanyarban található fákat.

Forrás: hidlap.hu / dorogimedence.hu
Fotó: hidlap.hu

Megosztás