Kategóriák: HírekKesztölc

Kesztölcöt érintő projektek és fejlesztések

Infrastrukturális fejlesztések, Magyar Falu Program, Pilis Natúrpark – Kesztölc és lakói számára új lehetőségek nyílnak, így még jobban fellendülhet a közösségi és a gazdasági élet a településen. Dr. Völner Pál országgyűlési képviselővel beszélgettünk a közeljövőben megvalósítandó, Kesztölcöt is érintő programokról, a Kesztölc által szervezett Pilisi Szlovákok Bálján.

“Hamarosan elkezdődik az M100-as út kivitelezése. Kesztölc és a térség életét nagyban befolyásolják majd a gyorsforgalmi út nyújtotta lehetőségek. A régióban, köztük a dorogi ipari parkban is új beruházók jelenhetnek meg a közlekedési infrastruktúra fejlődésével, és a fővárosból való kitelepülések is nagyobb szerepet kaphatnak majd emiatt. Tulajdonképpen az agglomeráció fő véráramába csatlakozunk be ezzel. Fontos tényező emellett az is, hogy a megépülő sztráda miatt a turisták száma is növekedni fog majd, ami gazdaságilag szintén pozitívan hat a településekre” – mondta el dr. Völner Pál.

Hozzátette, Kesztölc közösségi életének  és turizmusának további lendületet ad a Magyar Falu Program és a Pilis Natúrparkhoz való csatlakozás. A Magyar Falu Program részleteiről elmondta, hogy útfelújításokkal indul a fejlesztések sora: régióinkban a Zsámbék-Bajna összekötő utat Szomoron és Bajnán 4100 méter, a Dorog-Úny-Tinnye összekötő utat Csolnokon 1740 méter, a Nyergesújfalu-Bajna összekötő utat pedig Bajóton és Bajnán 2330 méter hosszan újítják fel. A települések pedig februártól pályázhatnak önkormányzatok által üzemeltett közösségi terek létrehozására, illete felújítására is.

Dr. Völner Pál elmondta, hogy a Pilis Natúrpark létrejötte, melyhez Kesztölc mellett több térségi település is csatlakozik, fontos szerepet játszi a  helyi, térségi identitás megerősítésében. A natúrparkok – a nemzeti parkokhoz hasonlóan – többek között a turizmus kiemelt célterületei. A Pilis Natúrpark a jellegzetes természeti és kultúrtörténeti értékek gazdag helyszíne, ahol a természetben történő kikapcsolódás, gyógyulás, a fenntartható turizmus és a természetvédelmi oktatás, nevelés és ismeretterjesztés megvalósítására van lehetőség. A Pilis Natúrpark fontos szerepet tölt be az egymástól elszigetelt települések összekapcsolása terén, mind a közös pályázatok, mind a helyi termékek, értékek népszerűsítése révén, de a már meglévő kerékpár és lovagló utak is szélesebb körben ismertté válnak általa.

Kesztölc és a térség országgyűlési képviselője elmondta: a kormány teljes mértékben elkötelezett a kisebb települések fejlesztésének ügyében. A gazdaság helyi szintű megerősítése mellett az adott településekre jellemző kulturális értékek – így Kesztölc esetében például a szlovák kultúra – ápolása, megőrzése is fontos célja a kabinetnek.

Megosztás