Kategóriák: EsztergomHírek

Esztergomban tartották a IX. Nemzeti Tanévnyitót

A kormány az oktatás tárgyi feltételeit folyamatosan javítja, az idei tanévben 190 milliárd forinttal többet költ erre a célra. Az oktatás tartalmát azonban a pedagógusok határozzák meg – mondta a IX. Nemzeti Tanévnyitón az emberi erőforrások minisztere Esztergomban, pénteken.

„Nemzetünk ismételt felemelkedését várjuk a Nemzeti Alaptantervtől. A legkiválóbbak készítették elő a szakmai javaslatokat. Mi észrevételeinkkel, javaslatainkkal, elvárásainkkal, önök erkölcsi támogatással járultak hozzá, így mindnyájan alkotótársak vagyunk” – közölte Kásler Miklós az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola ünnepségén.

A miniszter kijelentette, a kormány célja, hogy az egész magyar nemzet érdekeit képviselje, fennmaradását biztosítsa, a nép jólétét emelje, szellemi felvirágzásának körülményeit biztosítsa.

„Szellemi energiáink szabad kifejtésének lehetősége biztosított, de minősége nem a kormánytól, hanem gyarapodó családjainktól, elhivatott pedagógusainktól és reményteljes ifjúságunktól függ” – fogalmazott Kásler Miklós. A miniszter emlékeztetett, hogy az elmúlt évtizedek útkeresése után 2010-től kiteljesedett politikai önállóságunk, 2014-től gazdasági emelkedésünk. Nemzeti szuverenitásunk tőlünk várja hagyományaink, kultúránk arányos gyakorlását, továbbfejlődésének és virágzásának biztosítását – mondta.

„Rajtatok múlik, hogy a napjainkban ismét emelkedő nemzet újra betöltse hagyományos küldetését, a Kárpát-medence népeinek békés együttélését és fejlődését”  – fogalmazott Kásler Miklós.

Erdő Péter bíboros köszöntőjében kiemelte; az utóbbi évek során kiderült, hogy a világi és az egyházi iskolák nem ellenfelei, de még csak nem is versenytársai egymásnak, hanem kiegészítik egymást. Hivatásuk, hogy együttműködjenek a fiatalok érdekében – tette hozzá.

Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban folyó oktató-nevelő munka elismerése, hogy az intézmény helyet adhatott a IX. Nemzeti Tanévnyitónak.

Az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola fenntartója a Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek rendje.

Jelenleg 1150 gyerek nevelkedik, tanul az intézményben az óvodától az érettségiig, csaknem száz pedagógus segítségével.

A rend – amelynek fő tevékenységi területe a betegápolás, a szegénygondozás és a tanítás – az 1920-as években vásárolta meg az iskola telkét, az intézményt pedig 1930-ban adták át.

Az 1948-as államosításkor a nővéreknek el kellett hagyniuk az iskolát és a zárdát. A rendszerváltás után a rend újraszerveződött, és visszatért Esztergomba.

Forrás: MTI
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Megosztás