Kategóriák: Hírek

Országos honismereti-helytörténeti pályázat

A Honismereti Szövetség Országos honismereti-helytörténeti pályázatot hirdet ifjúsági és felnőtt kategóriában amatőr kutatók számára.

A pályázat beküldési határideje: 2018. október 23.

Pályázni lehet bármely honismereti, helytörténeti témában, például
– egy vagy több helység történetéről;
– egy település, megye vagy országrész életét meghatározó személyiségről;
– épített örökségről (ld. templom, fürdő- vagy iskolaépület stb.);
– helyi társadalmi szervezetek történetéről stb. írt dolgozatokkal.

Pályázati feltételek

– A pályázaton nem vehetnek részt, akik közgyűjtemények (múzeumok, könyvtárak vagy levéltárak), illetve történelemmel foglalkozó tudományos intézetek munkatársai és olyan oktatók, akik a történelem valamely korszakával hivatásszerűen foglalkoznak.
– A minimális terjedelem 20 gépelt oldal. A pályázatot a felhasznált források jegyzékével és hivatkozási jegyzetekkel (lábjegyzet vagy végjegyzet) kell ellátni.
– A pályázatra olyan munkák küldhetők be, amelyek helyszíni gyűjtéseken, történeti, levéltári forrásokon és könyvtári kutatásokon alapuló eredeti ismeretanyagot tartalmaznak.
– A pályázatra nem adható be megjelent vagy kiadás alatt álló. más országos pályázaton szerepelt, illetve ott helyezést elért dolgozat.
– Összefüggő munkát részenként nem lehet beadni. A hangszalagon vagy digitális eszközökön rögzített anyagokat írásban is mellékelni kell.
– A pályázatra mindkét kategóriában beküldhetők egyéni, társszerzős, illetve csoportos munkák. Egy pályázó több pályamunkát is beküldhet.
– A határidő után érkezett pályamunkákat nem tudjuk elfogadni.

Pályadíjak

Felnőtt kategóriában
I. díj 200.000 Ft, II. díj 100.000 Ft, III. díj 50.000 Ft

Ifjúsági kategóriában
I. díj 75.000 Ft, II. díj 50.000 Ft, III. díj 25.000 Ft

A díjazásban nem részesült, de színvonalas dolgozatokat a bírálóbizottság tárgyjutalomban vagy dicséretben részesíti.

Nyilvános eredményhirdetés 2018 decemberében egy ünnepi díjátadó keretében, illetve a Honismeret 2018/6. számában és a Honismereti Szövetség honlapján.

Egyéb tudnivalók

– A pályázat jeligés. A pályázó a dolgozathoz mellékelt borítékban közölje nevét, pontos címét, telefonszámát, e-mail címét, az életkorát és foglalkozását (ifjúsági pályázó esetén iskolája nevét és címét is). A jeligét borítékon és a pályázat címoldalán is kérjük feltüntetni.
– A pályázatot egy példányban kérjük beküldeni és nem szükséges beköttetni.
– A dolgozat beérkezéséről csak megcímzett és felbélyegzett válaszboríték esetén tudunk értesítést küldeni.
– A pályázat eredményéről írásbeli értesítést csak a díjazottak kapnak.
– A díjak odaítéléséről szakmai zsűri dönt, a pályamunkákról készült bírálatok nem publikusak, lektori véleményként nem használhatóak fel.
– Ha a díjazott pályamunka nyomtatásban megjelenik, a szerző köteles feltüntetni azt, hogy a dolgozat részt vett a Honismereti Szövetség 2018. évi pályázatán.
– A díjazott pályázatokat a Honismereti Szövetség a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Adattárában helyezi el.
– A pályázattal kapcsolatban információt kérhetnek a 06–1–327–77–61 telefonszámon Végső István titkártól.

A pályázatot az alábbi címre küldjék: Honismereti Szövetség – 1370 Budapest, Pf. 364.

Megosztás