Kategóriák: Hírek

Aláírást gyűjtöttek a bajnai halálszakasz ellen

Több mint 1100 lakos aláírásával tiltakozva hívja fel a hatóságok figyelmét a 1105-ös út veszélyes útszakaszára – tudta meg a kemma.hu

Pallagi Tibor Bajna polgármestere és Ábrahám Zoltán önkormányzati képviselő pénteken adta át Barabás Zsoltnak, a Magyar Közút Nonprofit Kft. megyei igazgatójának, azt az aláírásgyűjtő ívet, amin a lakosok tiltakozásukat fejezik ki a Bajna és Szomor közötti útszakasz veszélyeire.

A kezdeményezés úgy indult, hogy Ábrahám Zoltán önkormányzati képviselő, a március 13-ai két emberéletet követelő autóbaleset után elhatározta, hogy tiltakozó aláírások gyűjtésével hívja fel a hatóságok figyelmét. A kemma.hu-nak elmondta, hogy előfordul olyan időszak is, amikor egy hét alatt tíz baleset következik be az 1105-ös úton, a Bajna és Szomor közötti útszakaszon. Az okok ugyanis részben az úttest hibájából következnek: húsz éve, mészkővázas aszfaltburkolattal látták el a két település közötti utat, amely csapadékos időben rendkívül csúszóssá válhat.

A rendőrség munkatársai pedig elmondták, hogy a balesetek számának csökkentése érdekében jó minőségű útburkolattal kellene ellátni az utat. Mindemellett figyelemfelhívó táblák telepítésével is csökkenthető a közúti balesetek száma.

Fotó: március 13-ai halálos baleset (police.hu)