Hőseinkre 100 év után is emlékezhetünk. A Dorogi Barangolások mostani témája a Hősök tere.
1927 novemberének mindenszentek ünnepét a dorogiak emlékezetessé tették két fontos építmény felavatásával. Az új községházáról már megemlékeztünk sorozatunk korábbi fejezetében. Essen most szó a másikról, a Hősök emlékművéről.
A Nagy Háború véres európai ütközeteiből a dorogi katonák sem hiányoztak. Ott voltak a keleti és a déli harctereken egyaránt, 28-an haltak hősi halált, nehezebben összeszámolható a rokkantak, megnyomorodott testű hadisebesültek száma. A dorogiak csaknem 10 évvel a háború befejezése után tudtak erőn felüli anyagi áldozattal emlékművet állítani hőseiknek. Az Erzsébet tér a községi templom előtt sokáig a dorogi vásár tere volt, nem csoda, hogy a plébános szemétdombnak nevezte. Ezt kellett Gáthy Zoltánnak építészetileg rendeznie. Lépcsős feljárattal, faragott kő mellvéddel és a hősök jelképes temetőjével adta meg a tér új jellegét, tágas levegőjét. Erre az alapra tervezte meg zsákodi Csiszér János szobrászművész monumentális szoborcsoportját. József főherceg volt az ünnepség díszvendége, egyben az emlékmű leleplezője is. Miután lehullott a lepel, „…láthatóvá lett a kettős kereszt tövében ülő Magyarország Védasszonya (súlyos bronzszoborként), amint a sárkányokkal küzdő magyar honvédre áldón letekint.” A hétfejű sárkánnyal küzdő katona műkőszobra leleményesen ábrázolja a túlerőben lévő ellenség vérveszteségét is: látványos vízfüggöny zúdult alá a levágott sárkányfej nyakából. Kevés hasonlóan bensőséges alkotás született a magyar hősökre emlékeztetve az országban.
A templom felőli oldalon olvashatjuk a 28 hősi halott nevét, köztük elsőként a korábbi jegyző, idősebb Benedek József hadba vonult Dénes fiának kiemelt mementóját.
Egyiküknek sem ismerjük a sírhelyét, valamennyien tömegsírban alusszák örök álmukat. Legnagyobb részük a magyarországi betelepítések német családjaiból származnak, de akad köztük szlovák család hősi halottja is. József főherceg elismerő szavakkal méltatta „a magyar katona és különösen a dorogi bányász- és földmíves katonák hősi magatartását”.
A nagyszabású ünnepségből emeljük ki a sajtóhírből azt a szép gesztust is, hogy „Kárer Lőrinc bíró előbb magyar, majd a jelenlevő idősebb dorogi polgárokhoz fordulva német nyelven mondott igen szép beszédet, amely a hallgatóság körében őszinte megilletődést keltett. A rengeteg koszorú megható elhelyezése után a Hősökszobrának leleplezési ünnepélye a bányászzenekar hangjai mellett véget ért.” (Esztergom és Vidéke, 1927. november 6. 1. old.)
A következő eseményről, a városháza avatásáról és József főherceg díszpolgárrá választásáról már megemlékeztünk egy korábbi barangolásunkban.
Dorog az 1920-30-as években fejlődésének egyik csúcspontját érte el, s olyan városiasodás jeleit mutatta, amelyre kevés példa van: több fontos városközpontot hozott létre a községben és a bányakolóniában, elősegítve ezzel is a kétféle lakosság közeledését, összetartozásának elfogadását. Sok pohárköszöntő fogalmazta meg a folytatás reményét a bányakaszinóban rendezett impozáns díszebéden. Akkor még kevesen gondolták, hogy szükség lesz ezen a téren egy újabb háborús emlékhely kialakítására sokkal több áldozattal, még több fájdalmas veszteséggel.
Kovács Lajos helytörténész kutatásaiból
Legutóbbi cikkek
