Kategóriák: DorogHírekSport

Megtartják a hétvégi meccset

Nem feltartott kézzel várja a Vasas elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntőt a másodosztályú Dorog február 11-én, szombaton 14 órakor.

Bene Ferenc sportigazgató az M4 Sportreggeli című műsorában elmondta, a csapatban több olyan játékos is van, aki megüti az NB I. szintjét, a felkészülés pedig jól sikerült, így bizakodóan várja az OTP Bank Ligában dobogós angyalföldiek elleni párharcot. „A tradíciók predesztinálják a fejlődésre a klubot. NB I.-ben nem gondolkodunk, de a cél egy stabil NB II.-es pozíció.”

A Dorog jelenleg a 15. helyen áll a Merkantil Bank Ligában, Bene Ferenc szerint ez a pozíció nem reális. „Szerintem több van ebben a csapatban, ezt tavasszal be is fogja bizonyítani.”

A korábbi élvonalbeli gólkirály, Simon Attila a műsorban kijelentette, nem levezetni érkezett Dorogra, úgy véli, az idény végéig meg lehet célozni a középmezőny elejét a másodosztályban. „Nagyon jó szellemű, fiatal társaságba kerültem, úgyhogy Sitku Illéssel kicsit ki is lógunk. Nagyon jó a csapat kémiája is, talán lehet ebből egy meglepetéscsapat tavasszal. Nagyon jó az öltözői hangulat, egységes a csapat, ez lehet a siker egyik kulcsa. Nagy a potenciál a csapatban, mindenki éhes a sikerre.”

Videó megtekintése>>

A mérkőzésre a jegyárak:
Felnőtt: 1.000 Ft
Diák, nyugdíjas: 800 Ft

Fotó: dorogifc.hu

Megosztás