Buzánszky Jenő 1925. május 4-én született Újdombóváron. Tanulmányait szülővárosában végezte, majd az érettségit követően a vasúti tisztképzőbe járt, és a családi hagyományt követve a MÁV szolgálatába állt. 1947-től egészen 1978-as nyugdíjazásáig a Dorogi Szénbányáknál dolgozott, miközben kiemelkedő labdarúgó-pályafutást épített fel.
A csatárból lett jobbhátvéd
Futballkarrierje 1938-ban indult a Dombóvári Vasutas csapatában, ahol még csatárként szerepelt. A második világháborút követően a Pécsi VSK játékosa lett, továbbra is támadóposzton. Gyorsaságára már ekkor felfigyeltek: a korabeli beszámolók szerint a 100 métert 11.3 másodperc alatt futott le, nem szöges cipőben. A pályafutása fordulópontját Szabó Péter edző hozta el, aki felismerte, hogy Buzánszky adottságai a védelemben kamatoznak igazán. Ennek nyomán került a jobbhátvéd posztjára, ahol hamar meghatározó játékossá vált. 1947-ben Szabó hívására igazolt a Dorogi Bányászhoz, ahol egész pályafutását töltötte. Ez a klubhűség a korszak futballjában már önmagában figyelemre méltó volt.
A Dorog színeiben összesen 330 mérkőzésen lépett pályára, ebből 274-et az élvonalban játszott, és 25 gólt szerzett. Játéka a megbízhatóság, a fegyelmezettség és a folyamatos csapatjáték jegyében telt, miközben rendszeresen bekapcsolódott a támadásokba is.
A magyar válogatottba 1950-ben kapott meghívót Sebes Gusztáv szövetségi kapitánytól. Bemutatkozására november 12-én, Szófiában került sor Bulgária ellen. A döntést Sebes a játékos gyorsaságával és alkalmazkodóképességével indokolta, amely a nehéz pályaviszonyok között különösen értékesnek bizonyult.
Buzánszky rövid időn belül stabil helyet szerzett a válogatottban, és ezzel bekerült a legendás Aranycsapatba, amely az 1950-es évek elején a világ labdarúgásának egyik meghatározó együttese lett. A klasszikus összeállítás – Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály, Bozsik József, Zakariás József, Budai II László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán – máig a futballtörténelem egyik legismertebb felállása.
Az Aranycsapat legendás sikerei
A csapat játéka alapjaiban változtatta meg a labdarúgást.
Az Aranycsapat 1950 és 1954 között hosszú időn át veretlen maradt, és sorozatban aratta nemzetközi sikereit. Az 1952-es helsinki olimpiai játékokon aranyérmet nyert, majd 1953-ban elhódította az Európa-kupát is. Ugyanebben az évben született meg a magyar futball egyik legnagyobb győzelme: a 6:3-as siker Anglia ellen a Wembley Stadionban.
Az 1954-es svájci világbajnokságon a magyar válogatott a döntőig jutott, ahol azonban vereséget szenvedett az NSZK csapatától.
Buzánszky mind az öt mérkőzésen pályára lépett, és a védelem egyik legmegbízhatóbb tagjaként teljesített. A „Kazal” becenévre hallgató hátvéd – játékostársai kopaszsága miatt ragasztották rá ezt a nevet – gyorsaságáról, harciasságáról, de legfőképpen játékintelligenciájáról volt ismert. Nemcsak a védekezésben jeleskedett: bátran vitte előre a labdát, gyakran ő adta meg az ellentámadások ütemét is. A Buzánszky–Lóránt–Lantos védőhármas éveken át meghatározta a válogatott hátsó alakzatát, stabilitást és gyors átmeneteket biztosítva a csapat játékában.
Egy korszak jelképe
A válogatottban 1950 és 1956 között 49 alkalommal szerepelt. Utolsó mérkőzését 1956. július 15-én játszotta a Népstadionban Lengyelország ellen, amelyen a magyar csapat 4:1-re győzött. A találkozó egy korszak lezárását is jelentette: az Aranycsapat egyik utolsó közös fellépése volt.
A mérkőzés után nem sokkal az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei végleg felborították a magyar futball addigi rendjét, a válogatott szétesett, több meghatározó játékos külföldre távozott, és ezzel lezárult az Aranycsapat korszaka.
Buzánszky pályafutása több szempontból is különleges. Bár a válogatottban nem szerzett gólt, korábbi csatárként rendkívül eredményes volt. Jobbhátvédként gyorsasága, fegyelmezettsége és taktikai intelligenciája tette meghatározó játékossá. Az aktív játék befejezése után sem szakadt el a futballtól. A Testnevelési Főiskolán szerzett edzői képesítést, majd Dorogon, Esztergomban és Budapesten dolgozott edzőként. Később sportvezetőként is jelentős szerepet vállalt: megyei és országos szinten egyaránt tevékenykedett, a Magyar Labdarúgó-szövetség alelnökeként is dolgozott. Kiemelt figyelmet fordított az utánpótlás-nevelésre, élménybeszámolókkal és szakmai munkával segítette a fiatal generációkat.
Pályafutását számos rangos elismeréssel jutalmazták. Megkapta az Olimpiai Érdemérmet, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Szent István-díjat és a Prima Primissima díjat. 2011-ben – Grosics Gyulával együtt – a Nemzet Sportolója címmel tüntették ki. Nevét stadion viseli Dorogon, emellett budapesti metrószerelvényt is elneveztek róla, szobra és emléktáblája pedig méltó emléket állít életművének.
Buzánszky Jenő 2015. január 11-én, életének 90. évében hunyt el. Ő volt az Aranycsapat utolsó élő tagja. Életműve túlmutat a sporteredményeken. Egy olyan korszakot képviselt, amelyben a magyar labdarúgás a világ élvonalába tartozott, és amely máig meghatározó része a nemzeti sportemlékezetnek.
Forrás: hirado.hu
