Lieber Tamás „Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának hatvanötödik részében a Mecsekbe túrázunk.
Szeptember-október fordulóján csupán a csípősre váló éjszakák juttatták eszünkbe, hogy tulajdonképpen vége a nyárnak, a nappalok szerencsére még nem utaltak erre. Ugyanakkor megnyugodhattunk, hogy nem tékozoltuk el idejekorán éves szabadságunkat, melynek maradékát így a Mecsekben tölthettük.
A néhai üveghutáiról, illetve fazekasságáról nevezetes Óbánya, valamint napjainkra az elhagyatottságból kilábalni látszó szomszédos Kisújbánya települések meglátogatását már korábban fejünkbe vettük, ezért mi sem tűnt nyilvánvalóbbnak, mint az, hogy programunkat elsőként ide szervezzük.
Faluséta Óbányán
A 6-os útról Mecseknádasdnál letérve érünk a kb. 120 lelkes, németek által a XVIII. században alapított Óbányára, amely Pécstől 32, Budapesttől pedig 184 km-re fekszik.
A település német neve – Altglasshütte – egyértelműen utal arra, hogy valamikor üveghuták működtek itt, az „Óbánya” elnevezés pedig az üveggyártás alapanyagát szolgáltató homokbányát jelzi.
A festői kisközség hangulatos főutcácskáján érdemes végigsétálni, helyszűke miatt autóval egyébként is csak a falu központjáig célszerű mennünk. A néhai, mára felújított parasztházak, szemnek különösen tetszetős portákkal, bizony irigylésre méltó, rendezett településképet mutatnak. A falu múltját, beleértve a XIX. században elterjedt, és híressé vált fazekasság történetét is a „Fazekas-kiállítás és Helytörténeti Gyűjtemény” mutatja be, de érdemes időt szentelni az ún. Illatosház meglátogatására is.
Rövid falusétánkat rövidesen természetjáró turistaként folytattuk, ugyanis autónkat hátrahagyva, a „kék” jelzést követve vettük célba a kb. 4 km-re fekvő Kisújbányát.
Az útikönyvek a Mecsek egyik legszebb turistaútjának tartják a két települést összekötő erdei ösvényt, és mint magunk is állíthatjuk, nincs ebben semmi túlzás. Különösen megkapó volt, hogy munkanap lévén senkivel sem találkoztunk, az erdőt pedig valódi természetességében élvezhettük; madarakkal, mókusokkal, őzekkel, szarvasokkal.
Zúgók mentén
Óbányát az Ifjúsági tábor, majd Pisztrángos-tavak mellett elhaladva hagytuk el a számtalan forrás táplálta Öreg-patak medrét folyásiránnyal szemben követve.
A pados szerkezetű, jura időszaki mészkőben bevágódó, kisebb-nagyobb zúgókat produkáló folyócska leglátványosabb képződmény-együttese a „Csepegő szikla”.
Mésztufa lerakódást korábban is láthatunk, ám itt a mohával benőtt falszakaszon, piciny, „pisilő” cseppkövekkel díszített üregeket figyelhetünk meg. A szakaszt egy tekintélyesebb vízesés zárja le.
Hamarosan a néhai kisújbányai orvos, dr. Péceli Endre emlékkövéhez érünk, majd egy geológiai különlegességhez, a Ferde-vízeséshez. A juraidőszaki mészkövet itt későbbi korok szerkezeti mozgásai alakították. A réteglapok mentén lépcsőzetesen elmozduló, vízszintes helyzetükből kibillent mészkőtáblákon lefolyó patak apró, de látványos vízeséseket képez.
Utunkat a Bodzás-forrás mellett elhaladva folytattuk. Időközben déli irányból, a Somos-hegy (520 m) felől a „kék négyzet” jelzés is csatlakozott hozzánk. Célállomásunkat Kisújbányát pedig röviddel ezután, a Béke-forrásnál köszönthettük.
Egy újjáéledő faluban
Az Óbányai-völgyben, festői, erdővel körülvett környezetben elhelyezkedő Kisújbánya Magyarország gyöngyszeme. Óbányához hasonlóan ezt a falut is üvegfúvó munkások alapították a XVIII. században, majd a lakosság az 1800-as évek elején használati fatárgyak (favilla, klumpa) készítésére tért át. A település 1980-tól kezdve szinte teljesen elnéptelenedett, csupán nyaralóként tartottak fent egykori parasztházakat. Szerencsére azonban a közelmúltban újra felfedezték maguknak olyan emberek, akik a természet és a népi építészet harmóniáját magukénak érzik. Első benyomásra egyfajta művészfalu képe bontakozott ki előttünk, amit az újdonsült helybeliekkel folytatott beszélgetések is igazolni látszottak. A közigazgatásilag Hosszúhetényhez tartozó Kisújbánya lélekszáma jelenleg 16(!) fő, amihez nyaranta tucatnyi üdülő csatlakozik.
Új „telepesek” kis összetartó közössége alakult itt ki, akik szinte önellátó módon maguk szervezik a falu mindennapjait. Ha csak egy órácskára is, de alkalmunk volt a fél éve létrehozott Klumpás Tanya vendégszeretetét élvezni.
Kisújbányai falusétánkra a házi ételekből összeállított kínálat tette fel a koronát.
Az egykori parasztudvarból létrehozott fogadóból remek rálátás nyílik az 1774-ben épült kistemplomra is, amit néhány éve pályázati forrásból újítottak fel.
Tévelygések végjátéka
Napunk, noha a „névadó” égitest már túlhaladt delelőjén, még jócskán tartogatott számunkra meglepetéseket. Van úgy, hogy az ember belemerül a gondolataiba, az elé terülő látványba, miközben kulcsfontosságú dolgokat hagy figyelmen kívül. Így jártunk mi is, amikor a Somos-hegy peremén balra letérő „zöld” jelzést elvétettük, s a „kék négyzeten” a Réka-völgy kezdetét jelentő Réka-kunyhónál kötöttünk ki.
Mentségünkre szolgáljon, hogy a régebbi turistatérképek jelölései, illetve a tényleges jelzések nem mindenhol egyeznek. Jó lenne, ha a térképkészítők, illetve az utakat karbantartók ezekre odafigyelnének. Visszafordulás helyett a „piros keresztre” tértünk rá. Panaszra azonban végül is semmi okunk nem volt, hiszen ezen a szakaszon, vagyis a Réka-völgyben rengeteg szarvassal – némely bika még a hangját is hallatta – találkoztunk, az ösvényt pedig látványos vaddisznótúrások, dagonyák szegélyezték. Igaz ugyan, hogy kis kitérővel, és a tömegközlekedés igénybevételével jutottunk vissza kiindulási pontunkra, túránk azonban rengeteg élménnyel gazdagodott és a tanulságokat is sikerült levonnunk.
Fenti cikkemet 2011-ben írtam a Turista Magazin számára, azóta még három alkalommal jártunk erre, legutóbb 2018-ban. Mindenkinek szívből ajánlom a túraútvonal bejárását a két említett település érintésével. A cikkben említett kisújbányai vendéglátóhely, az interneten fellelhető információk szerint azóta bezárt.
Lieber Tamás
