Pékség elől lopta el a táskát

Pékség elől lopta el a táskát

Esztergom, Hírek, Kék hírek Comments Off 60

Egy esztergomi pékség bejárata előtt letett táskát lopott el a gyanú szerint a két férfi.

Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 49 és egy 42 éves férfi ellen. A gyanú szerint R. Bálint és F. Csaba 2020. október 13-án ellopott egy esztergomi pékség bejárata mellé letett táskát, a benne lévő laptoppal, töltővel és ruhával. A helyi közterület-felügyelet egyik munkatársa a térfigyelő kamerák felvételein felismerte az elkövetőket. Értesítette a rendőröket, akik néhány órán belül elfogták a két férfit, akiknél az eltulajdonított holmit is megtalálták, amit visszaadtak a tulajdonosának. R. Bálint és F. Csaba gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság munkatársai folyamatosan együttműködnek a helyi közterület-felügyelettel. A heti rendszerességgel megszervezett közös járőrszolgálatok alkalmával ellenőrzik a belvárosban a parkolási rend betartását, valamint reagálnak a lakossági bejelentésekre is. Ennek keretében az elmúlt héten a városban a rendszám nélküli járművek közterületen történő tárolására helyezték a hangsúlyt. Az ellenőrzés során több ilyen autót is találtak, és kötelezték a tulajdonost azok elszállítására.

Forrás: police.hu

 
Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top