Csökkent a bűncselekmények száma megyénkben

Csökkent a bűncselekmények száma megyénkben

Hírek, Komárom-Esztergom Comments Off 114

Farkas Gábor r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány értékelte a főkapitányság 2019. évi tevékenységét.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 2020. február 20-án tartotta évértékelő értekezletét, ahol Farkas Gábor rendőr dandártábornok bemutatta a rendőr-főkapitányság tavalyi évi munkáját és részletesen ismertette a megye közbiztonsági helyzetéről szóló adatokat. A főkapitány hangsúlyozta, hogy a korábbi években elért jó eredmények nagy kihívás elé állították a rendőr-főkapitányság munkatársait, mert azokat mindenképpen meg akarták tartani és lehetőség szerint tovább javítani. Ennek eredményeként a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a tavalyi évhez hasonlóan kiváló értékelést kapott tevékenységéért.

A főkapitányság vezetője a 2019-es évet a csökkenő bűncselekményszámmal, a magas szinten tartott eredményességgel és kevesebb halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset bekövetkeztével jellemezte. Elmondta, hogy az összebűncselekmény szám 4,1%-kal csökkent, 4.143-ról 3.954-re. A kiemelt bűncselekmények számában szintén csökkenés volt tapasztalható, ez a szám 1.772-ről 1.549-re változott. A százezer lakosra jutó bűncselekmények számában (1.205) Komárom-Esztergom megye az előző évben az országban a harmadik helyen állt. A halálos balesetek száma 2019-ben az előző évhez képest 27-ről 24-re csökkent. A dandártábornok köszönetét fejezte ki a példás szolgálatteljesítésért az érintett személyi állománynak, az együttműködésért pedig a társszerveknek, polgárőr egyesületeknek, önkormányzatoknak és civil szervezeteknek.

Az értekezleten az Országos Rendőr-főkapitányságot Dr. Gömbös Sándor rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Hivatalvezetője képviselte, aki az elmúlt év értékelésén túl meghatározta az idei év feladatait, a főkapitányság 2019. évi tevékenységét pedig kiválóra értékelte.

Fotók, forrás: police.hu

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top