Sok volt a rovásán a tokodi betörőnek

Sok volt a rovásán a tokodi betörőnek

Hírek, Kék hírek, Tokod Comments Off 67

Tegnap írtuk, hogy szomszédok zavartak meg egy betörőt Tokodon. A letartóztatás után pedig kiderült, hogy a férfi az elmúlt napokban több bűncselekményt is elkövetett.

Dél után nem sokkal érkezett bejelentés a Dorogi Rendőrkapitányságra 2018. október 8-án, miszerint egy tokodi lakásba egy férfi betört, majd onnan az ablakon kimászva elmenekült. A dorogi rendőrök azonnal az elkövető felkutatására indultak, akit a helyszín közelében megtaláltak és elfogtak. A 19 éves sárisápi F. Attilát előállították a Dorogi Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellene.

Kiderült, hogy a férfi az elmúlt napokban több bűncselekményt is elkövetett. Három nappal korábban az ablakon keresztül bement egy tokodi házba, ahonnan hangszórót és gyógyszereket tulajdonított el. Október 7-én szintén behatolt egy lakásba, ahonnan készpénzt és dohányt vitt magával.

A férfit gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezésére a bíróság 2018. október 10-én elrendelte letartóztatását.

Forrás: police.hu

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top