Fegyházbüntetés vár a volt párját bántalmazó férfire

Fegyházbüntetés vár a volt párját bántalmazó férfire

Esztergom, Hírek Comments Off 515

Az Esztergomi Járásbíróság 2018. április 19. napján 2 év 8 hónap fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélte testi sértés bűntettének kísérlete, személyi szabadság megsértésének bűntette és zaklatás bűntette miatt azt a férfit, aki fél éjszakára bezárta és bántalmazta volt élettársát.

A vádlott és a sértett 2005-ben létesítettek élettársi kapcsolatot, a vádlott már ekkor több alkalommal bántalmazta a sértettet. A vádlott később büntetés-végrehajtási intézetbe került, ahonnan fenyegető tartalmú leveleket küldött a sértettnek, majd 2016. februári szabadulását követően a sértett lakásába költözött, és folyamatosan arról kérdezte közös gyermeküket, hogy a sértett kivel volt együtt, amíg ő börtönben volt, a sértettel pedig továbbra is folyamatosan agresszíven viselkedett. A sértett ezt megelégelte, ezért 2016. április hónaptól a vádlottat többet nem engedte be a lakásba.

A sértett 2016 nyarán egy esztergomi szórakozóhelyen dolgozott. A vádlott 2016. június 8. napján ezen a helyen megjelent, a sértettel agresszíven viselkedett, ezért a sértett értesítette a rendőrséget, amiért a vádlott elhagyta a helyet. Később, az esti órákban a vádlott ismét visszament a szórakozóhelyre, hogy kérdőre vonja a sértettet, kivel létesített szexuális kapcsolatot, amíg ő börtönben volt. A sértett az utolsó vendég távozása után be akarta zárni az ajtót, a vádlott azonban ezt nem hagyta. Miközben a vádlott a sértettet faggatta, hirtelen egy alkalommal ököllel megütötte, amitől a sértett a földre esett. A vádlott ekkor több alkalommal belerúgott a sértettbe és a raktár felé húzta, majd a nyakánál megragadta, a száját befogta és akarata ellenére a hajánál fogva a szórakozóhely belseje felé húzta, ezáltal megfosztotta személyes szabadságától. Ezután a vádlott ismét felszólította a sértettet, hogy mondja el kivel volt szexuális kapcsolata az elmúlt években, illetve azzal is megfenyegette, hogy, ha nemtetsző választ kap, akkor „késsel szétszurkálja”. A megfélemlített, bántalmazott és bezárt sértett végül beszámolt alkalmi partnereiről, így a vádlott 2016. június 9. napján 00 óra 30 perckor elengedte őt.

Az Esztergomi Járásbíróság a vádlottat első fokon halmazati büntetésül, mint többszörös visszaesőt 2 év 8 hónap fegyház fokozatú szabadságvesztés büntetésre, mellékbüntetésül 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

Forrás: Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top