Kilenc éves gyermeket zsaroltak és vertek meg egy dorogi iskolában

Kilenc éves gyermeket zsaroltak és vertek meg egy dorogi iskolában

Dorog, Hírek, Kék hírek Comments Off 4309

A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a 14 éves fiatalkorú, dorogi általános iskolai tanulóval szemben.

A 14. életévét alig betöltött fiú 2017. január 11-én 11 óra 45 perckor egy dorogi általános iskola büféjében megfenyegette a 9 éves sértettet, hogy adjon neki 500 forintot, különben megveri. A sértettnél nem volt pénz, ezért az elkövető 5 nap haladékot adott az összeg átadására. A sértettben a fenyegetés komoly félelmet keltett, azonban ennek ellenére nem fizetett. Az elkövető látható sérüléssel nem járó módon többször bántalmazta ezért később az iskola területén, így 2017. február 6-án tenyerének élével rácsapott a sértett bal felkarjára, majd jobb combját megrúgta. A sértett beszámolt a cselekményről az iskola igazgatójának. Az elkövető másnap ismételten bántalmazta a sértettet úgy, hogy ököllel kétszer gyomron ütötte, egyszer pedig megütötte az arcát, majd a következő napon is többször megütötte a sértett vállát az iskola udvarán.

Az elkövető továbbá eltulajdonította a tornazsákot egy másik iskolatársától az egyik tanteremből 2017. március elején, és az abban lévő tornacipőben járt iskolába. A sértett felfigyelt az elkövető lábán lévő tornacipőre, jelezte a történteket az iskola igazgatójának, aki a terheltet kérdőre vonta, majd a cipőt tőle  visszavette.

Az elkövető barátnőjével – akivel szemben szintén vádemelésre került sor – közösen bántalmazta az iskola 12 és fél éves leány tanulóját 2017. május 3. napján, a déli órákban az iskola udvarán. Az elkövetők a lánnyal veszekedni kezdtek, egyikük elé állt, megragadta a sértett egyik copfját, másikuk pedig a sértett mögött állva a másik copfját fogta meg és mindketten nagy erővel meghúzták azt, közben egyikük hátulról lefogta a sértett kezeit, hogy ne tudjon védekezni. A bántalmazás során az elkövetők a sértett hajából közel egy tenyérnyit kitéptek.

A fiú 2017. május 4. napján tudomást szerzett arról az iskolában, hogy a sértett szülője feljelentette, ezért ököllel szájon ütötte a sértettet dél körül, az iskola melletti játszótéren, és közölte vele, hogy ezt azért kapta, mert feljelentette a rendőrségen. A sértettnek a bántalmazás következtében a felső ajkán bevérzéses sérülése lett.

A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorú fiúval szemben az ügyészség javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt a vádiratban. Az ügyben az Esztergomi Járásbíróság tárgyaláson hoz ítéletet.

Forrás: ugyeszseg.hu
Fotó: illusztráció

Facebook hozzászólások
(C) 2017 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top