Augusztus 20-a szombatra esik, ezért idén nem érinti változás az ünnepi hétvégi vonatok közlekedési rendjét. Jelentősen megnövekedhet azonban az utasforgalom,…
A járványügyi veszélyhelyzet május végével megszűnt, a kormány döntésének értelmében a korábban lejárt okmányokat még június 30-ig lehet a bérletvásárláshoz,…
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Balesetmegelőzési Bizottsága és a Volánbusz Zrt. közös kampányára beérkezett három legjobb alkotást már ki is…
A Volánbusz Zrt. 2022. június 16-ától térségünkben több autóbuszjáratot megszüntet, illetve egyes járatok rövidebb útvonalon közlekednek. 2022. június 16-ától az…
A vonatok június 5-én vasárnap az ünnepnapi, 6-án hétfőn a vasárnapi, 7-én kedden már a munkanapi menetrend szerint közlekednek. A Volánbusz-járatok…
A MÁV-Volán-csoport június 8-áig meghosszabbítja a május havi bérletek érvényességét, mindemellett a járványügyi veszélyhelyzet megszűnésével a védekezésben résztvevők június 14-éig…
Tesztüzemben érkeznek a Google Térképre a Volánbusz helyi menetrendjei, a közlekedési vállalat várja az észrevételeket. A Volánbusz helyközi járatainak menetrendje…
25 új, korszerű, EURO 6 környezetvédelmi besorolásnak megfelelő motorral felszerelt, kéttengelyes, szóló autóbusz beszerzésére írt ki közbeszerzési eljárást a Volánbusz.…
Május közepéig az országban található valamennyi autóbusz-állomásán végez a tavaszi nagytakarítással a Volánbusz. A napi takarításhoz képest emelt szinten tisztítják…
Tavasszal és nyáron egyre többen terveznek kirándulásokat Magyarország szebbnél-szebb tájaira. A MÁV-Volán-csoport a közös utazások szervezéséhez nyújt segítséget a közös…
A húsvéti ünnepkor a hosszú hétvégére megváltozik a vonat- és buszközlekedés rendje. MÁV változások A vonatok április 14-én a pénteki,…
A járványidőszakban nyújtott kimagasló teljesítményt, valamint a hosszú éveken át balesetmentesen megtett kilométereket jutalmazta vállalati kitüntetésekkel a Volánbusz. Az országos…
A munkanap-áthelyezés és az ünnep miatt változik a vonatközlekedés rendje. A vonatok március 13-án és 14-én az ünnepnapi, március 15-én…
Március 7-től megszűnik az általános maszkhordási kötelezettség Magyarországon. Hétfőtől már a közlekedési járműveken, az állomásokon és megállóhelyeken sem kötelező az…
A Volánbusz jármű-fiatalítási programjának kiemelt célja a biztonságos és kényelmes utazás biztosítása, az utazási igények hatékony és magas színvonalú kiszolgálása.…
A Volánbusz Zrt. és a kollektív szerződés megkötésére jogosult Közúti Közlekedési Szakszervezet képviselői aláírták a megállapodást a közlekedési vállalat idei…
A Volánbusz jármű-fiatalítási programja egyik legnagyobb, egyidejű beszerzésének eredményeként több mint félezer új autóbusz áll munkába 2022 első felében –…
Szilveszterkor, újévkor és január 2-án is jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy…
Ismét ingyenesen utazhatnak az alsó tagozatos diákok a MÁV-Volán-csoport és a GYSEV járatain. A téli szünetben, december 22. és január 2.…
Fontos, az utasok mindennapjait érintő fejlesztésekkel bővült a MÁV jegyértékesítő rendszere. A legfontosabb újdonság a papír alapú változatot felváltó e-nyugta, az…