Lakókocsiból lopott, majd a bűncselekmény helyszínén hagyta élettársa lakcímkártyáját a 44 éves dömösi férfi, a rendőrök így jutottak a nyomára. Az Esztergomi Rendőrkapitányság befejezte az ügy…
Böngészés: ügyészség
Eljárást indítottak az a férfi ellen, akit még júniusban kaptak el ittas vezetés miatt a dorogi rendőrök Tokodon. Tokodon állítottak meg a dorogi rendőrök egy személygépkocsival…
Július 13-án, pénteken tárgyalják először annak a hajléktalan férfinak az ügyét, aki nő ismerőse közeledését életveszélyes veréssel hálálta meg, még 2017. szeptemberében. Az Esztergom területén hajléktalanként…
Az Esztergomi Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki az erdő mellett helyezett el veszélyes hulladékokat.…
Az Esztergomi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette, és személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki rendszeresen verte…
A Tatabányai Törvényszék 2018. június 27-én 7 év börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki társaival három hajléktalant bántalmazott, majd kifosztották őket. A férfi egyik társát 5…
Az Esztergomi Járási Ügyészség a sértett munkakörének ellátásával összefüggésben elkövetett becsületsértés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki többször becsületcsorbító kifejezésekkel illette az intézkedő…
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt tárgyalják 2018. június 27-én, szerdán a 2015-ös dorogi hajléktalantámadást. A tárgyaláson ítélet várható! I.r. és IV.r. vádlottak…
Az Esztergomi Járási Ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben. A…
Előzetesben az új pszichoaktív anyaggal kereskedő díler – a tőle vett anyagtól ketten is rosszul lettek. A kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt folyamatban…
Az Esztergomi Járási Ügyészség szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal, valamint a helyiségbe a használó tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a…
Korábban írtuk, hogy egy kialakult konfliktus során egy férfi súlyosan bántalmazta édesanyját Csolnokon. A bíróság ítéletet hozott a többszörösen visszaeső vádlott ügyében. A Tatabányai Törvényszék 2…
Korábban írtuk, hogy figyelmetlenség miatt szenvedett életveszélyes égési sérüléseket egy 8 hónapos kisgyermek Csolnokon. Az esetben ítélet született, ami nem jogerős. A Tatabányai Törvényszék 1 év…
Félelemben tartották a kisiskolásokat a fiatalkorúak Dorogon – egyikük még 14 éves sem volt. A Tatabányai Járási Ügyészség vádat emelt a három gyermek ellen rabás bűntette…
Tavaly decemberében írtuk, hogy csaknem két évtizede elkövetett emberölés gyanúsítottját fogták el Kesztölcön. A napokban emelet vádat ellene az ügyészség. A vádlott előzetes letartóztatásban várja a…
A 10-es számú főúton Budapest irányából Dorog felé közlekedett SMART típusú személygépkocsival egy 28 éves dorogi férfi 2016. szeptember 2-án este. J. István és az előtte…
Gyorsított eljárásban állították elő azt a 17 éves fiatalt, aki egy hónapja egy dorogi éjjel-nappali üzlet sarkánál egy idős embert megtámadott és kifosztott. A Tatabányai Járási…
Vádat emeltek az a 24 éves férfi ellen, aki hónapokon keresztül verte, szidalmazta, fenyegette és zaklatta az élettársát tokodi lakásán. Az Esztergomi Járási Ügyészség testi sértés…
Felfüggesztett börtönbűntetést kapott egy fiatalkorú, aki a „felelsz vagy mersz” játékban a gyerekeket szexuális tevékenységre utasította egy Komárom-Esztergom megyei táborban. A Tatabányai Járásbíróság 2018. május 3.…
Tragédia: egy csolnoki apa figyelmetlensége miatt szenvedett életveszélyes égési sérüléseket egy 8 hónapos kisgyermek. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége…