Július 10-én, pénteken kora reggel közlekedési baleset történt a 10-es úton Tát és Nyergesújfalu között. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a 10-es főút 50-es kilométerénél egy személygépkocsi…
Browsing: tűzoltóság
Július 2-án, csütörtökön délután mintegy kétszáz négyzetméteren égett a száraz növényzet Esztergomban, a Bánomi lakótelepnél, a benzinkút közelében. Dr. Laczkó Melinda tűzoltó alezredes, a Komárom-Esztergom Vármegyei…
Az idei évben már több mint 140 szabadtéri tűzesethez vonultak a tűzoltók Komárom-Esztergom vármegyében. A hosszan tartó hőség miatt egyre nagyobb a tűzveszély, hétfőn pedig Esztergomban…
Párkány Város Önkormányzata nyilvánosan mondott köszönetet mindazoknak, akik részt vettek a hétfő hajnali tűzeset felszámolásában, illetve segítséget nyújtottak a beavatkozás során. A Fő utca 8. szám…
Június 23-án, kedden este kigyulladt egy nagyjából negyven négyzetméteres faház Esztergomban, a Kusztusi utcában. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az esethez a város hivatásos tűzoltóinak két egységét…
Több mint ötmillió forint központi pályázati támogatásban részesülnek idén a Komárom-Esztergom vármegyei önkéntes mentőszervezetek. A támogatás célja, hogy segítse a szervezetek működését, fejlesztését és felkészültségének fenntartását,…
A héten Komárom-Esztergom vármegyében is folytatódik a szúnyogok elleni védekezés. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szakemberek biológiai lárvagyérítést végeznek, amelynek célja, hogy még a kifejlett szúnyogok…
Ha jól működik a kéményünk, biztonságban tudhatjuk otthonunkat, családunkat. Sokan csak az őszi hideg időjárás beköszöntekor, a fűtési szezon kezdetén hívnak kéményseprőt, amikor a szakemberek leterheltebbek,…
Péntektől Budapesten és további tíz vármegyében – köztük Komárom-Esztergomban is – feloldják a tűzgyújtási tilalmat, hat vármegyében azonban a korlátozás továbbra is érvényben marad – közölte…
A szén-monoxid nemcsak a fűtési szezonban, hanem a nyári hónapokban is komoly veszélyt jelenthet – erre hívja fel a figyelmet a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A…
Csaknem 35 millió forint támogatást nyert el idén 39 Komárom-Esztergom vármegyei önkéntes tűzoltó egyesület az országos katasztrófavédelem pályázatán. Térségünkből a nyergesújfalui, tokodi, dorogi, süttői, kesztölci, esztergomi…
Tűz ütött ki június 8-án, hétfőn, nem sokkal este hat előtt egy tokodaltárói, Nefelejcs utcai tárolóban. Körtvélyfáy Dina tűzoltó főhadnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője…
Rekordszámú pályamű érkezett idén a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság „A tűz nem játék” című alkotói pályázatára, amelyen több dorogi diák is kiemelkedő eredményt ért el. A…
A Táti tavon tartották meg a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jubileumi, tizedik Tüzes víz horgászversenyét, amelyen tizenhét csapat mérte össze tudását. A jó hangulatú megmérettetésen a…
A tartós csapadékhiány és a nagy meleg miatt országos tűzgyújtási tilalmat rendel el péntektől a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF)…
Május 28-án, csütörtökön délután összeütközött egy autóbusz és egy teherautó Esztergomban a Szamárhegynél, a 11-es számú főút 61. és a 62. kilométerszelvénye között. A Katasztrófavédelem tájékoztatása…
Tűz keletkezett egy esztergom-kertvárosi oktatási intézmény alagsorában május 22-én, péntek reggel. A lángokat a kiáramló gáz gyulladása okozta, az épületet mintegy százötven embernek kellett elhagynia. A…
Gyermeknap alkalmából ismét megnyílnak a tűzoltólaktanyák kapui a látogatók előtt a hónap utolsó vasárnapján, május 31-én. A korábbi évek hagyományait követve a hivatásos, önkormányzati és önkéntes…
Május 17-én, vasárnap este árokba csúszott egy személygépkocsi a 103-as főúton, Nagysáp közelében. A 27 év körüli járművezető nő sérülések nélkül megúszta a balesetet. Tóth Anikó…
A Biztonságos Közlekedés Akadémiája program keretében szerveztek interaktív közlekedésbiztonsági napot május 13-án, szerdán Esztergomban, a Duna-parton, a Bazilika lábánál. A Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint…