Tokodaltárón a brikettgyár egyik régóta romos állapotban lévő épületét felrobbantották. A huszakFILM videót is készített róla. A bontás által a jövőben szebb panoráma tárulhat elénk.
Browsing: Tokodaltáró
Az Esztergomi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete és lopás bűntette miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban lévő 26 éves férfivel szemben – írja az…
Ezek voltak a hétvége katasztrófái térségünkben. Tűzoltóinkak három helyszínen is be kellett avatkozniuk. Mintegy száz négyzetméteren égett az avar pénteken délután Dorogon, a Panoráma úton, amit…
A hétvégén, csak a térségünkben 10 sofőrt kaptak el a rendőrök alkohol, vagy drogfogyasztás, illetve vezetői engedély nélküli közlekedés miatt. A rendőrök 2017. május 12-én 16…
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők és Tokodaltáró Község Önkormányzatának nevében, a hagyományosan megrendezésre kerülő használtruha osztásra. A ruhaosztásra a Tokodaltárói Bányász Kultúrotthonban kerül sor (József Attila u. 14.),…
Március 18-án, szombaton délben felborult egy gépkocsi a 10-es főúton, Tokodaltáró és Dorog között. A balesetben senki nem sérült meg. Az esztergomi hivatásos tűzoltók áramtalanították a…