Böngészés: Tokod
Március 22-én, szombaton a Magyar Majorette Szövetség Dad községében rendezte meg DAD OPEN – Országos, Nyílt Mazsorett Versenyét, melyen a Tokodi Csillagfény Mazsorett Csoport is részt…
Három hónappal meghosszabbíthatják a sárisápi szexuális erőszakkal gyanúsított férfi előzetes letartóztatását. Az indítvány szerint a 49 éves férfi 2025. február 26-án reggel Sárisápon észrevette a tizedik…
Fákat metszettek, füvet nyírtak, valamint szemetet szedtek az önkéntesek a tokodi tavaszi zöldterület tisztítás során – olvasható a település önkormányzatának közösségi oldalán. Az elmúlt évek sikeres…
Március 23-án, vasárnap délelőtt összeütközött két személygépkocsi Tokodon, a Kossuth Lajos utcában, azaz a 1118-as út 2-es kilométerénél. Racsné Galambos Gréta rendőr őrnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei…
A tavalyi rendezvény sikerén felbuzdulva idén áprilisban ismét Suzukiktól lesz hangos Tokod és környéke – írja a sportmotor.hu Tavaly a pilismaróti Duna-liget Üdülő adott otthont a…
A hagyományokhoz híven húshagyókedden egy ál-szomorú nap keretében temették el a telet a Tokodi Pincevölgyben. A március 4-i rendezvényre már hetek óta készültek a helyi közösségek:…
Tokodon járdaszakaszok újulnak meg, míg Tokod-Üveggyárban új járdát alakítanak ki. Március 4-én, kedden elkezdődött Tokod-Üveggyárban, az Ady utca-József Attila utca kereszteződése melletti buszmegállóhoz vezető járda (507/1…
Március 4-én, Húshagyókedden a Tokodi pincevölgyben egy ál-szomorú nap keretében végső útjára kísérik, majd máglyán elégetik Farsang Ferkót. A Tokodi Farsangtemetésen a táncos produkciók után Demizson…
A mai napon egy hónapra elrendelték a sárisápi szexuális erőszakkal gyanúsított férfi előzetes letartóztatását. A férfi beismerte a cselekmény elkövetését – tudtuk meg dr. Horváth Sándortól,…
Tokod Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének legutóbbi ülésén egyhangúlag elfogadták a 2025. évi költségvetését. Az önkormányzat célja, hogy a rendelkezésre álló forrásokat hatékonyan használja fel a közszolgáltatások biztosítására,…
Február 18-án, kedden délután tokodi szabadtéri tűzesethez riasztották a lánglovagokat. Gaál Zsuzsanna tűzoltó őrmester, a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy Sashegyhegy utcánál mintegy…
Február 15-én, szombaton rendezték meg a 2025. évi Tát-Tokod Nyílt Borversenyt, melyre 30 gazda 88 bormintával nevezett. A borosgazdák február 13-án, csütörtök délután adhatták le nevezni…
A falu értékeit bemutató könyv jelent meg Tokodikum címmel – közölte Tokod Nagyközség Önkormányzata a közösségi oldalán. Az Önkormányzat Értéktári Bizottsága számos helyi civil közreműködővel együtt…
Január 18-án, szombaton rendezték meg a Komárom-Esztergom Vármegyei Játékvezetők Évnyitó Bálját az esztergomi Aranyhalas Tanyánál, ahol nívós díjakat adtak át. A Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Vármegyei…
Január 20-án, hétfőn délután 15 óra körül árokba sodródott egy személyautó Tokodon, a Bajnai úton. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a 1119-es út 3. kilométerszelvényénél történt balesetnél…
Tokodi-altáró-kör néven nemrégiben újabb rövid útvonallal bővült a Bányászkör túramozgalom. Hartyán Csabával, az instant túrák megálmodójával a tokod.hu szerkesztője beszélgetett a Bányászkör népszerűségéről, a Tokodot is…
Dorog Város Önkormányzata is ajánlatot tett Tokod belterület 602. hrsz. kivett sportelep tulajdoni hányadának megvételére. Habár a döntést sokan ellenezték és hangot is adtak neki, végül…
Narancssárga szimbólumok lepték el a villanyoszlopokat, de vajon mit is jelentenek? Már részben bejárható a „bringás kéktúrának is nevezett” Horizont kerékpáros túraútvonal, melynek egyik szakasza Tokodot…
A két ünnep között immár huszonkettedik alkalommal indultak útnak fejlámpákkal felvértezett túrázók, hogy Miklós-berek érintésével elhaladjanak a Nagy-Gete „alatt” majd együtt, egy csapatként érkezzenek még az…
Korábban írtuk, hogy az Együtt Tokodért Egyesület kétmillió forintos pályázati támogatásból rendezvényszínpadot szerzett be. Az egyesület a napokban közölte azt is, hogy további mintegy hárommillió forintos…