Az Esztergomi Járási Ügyészség jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vádat egy tokodaltárói férfival szemben, aki még tavaly egy táti rendezvényen…
Március 10-én, vasárnap délután villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi Táton, a Szent István út és a Mogyorósbányai út kereszteződésénél. A balesethez…
Március 8-án, pénteken 17.30-kor az "egy kis esti természettudomány Krakó László tanár úrral a könyvtárban" című előadás-sorozat folytatódik. Krakó László…
Táton állítottak meg az esztergomi járőrök egy személygépkocsival közlekedő férfit 2019. március 2-án, szombat délután. A 39 éves helyi sofőrrel…
Március 9-én, szombaton 9 és 13 óra között Baba-mama ruhabörzét tartanak, illetve ezzel egyidőben lesz a megszokott társasjáték klub is,…
2019. március 2-án, szombaton, varrótanfolyam indul a táti Kultúrházban. A hat hetes tanfolyam alatt a tanulók többek között elsajátíthatják a…
Az egy kis esti természettudomány Krakó László tanár úrral a könyvtárban című előadás-sorozat következő támája a tisztálkodás és higiénia története…
Február 13-án, szerdán délelőtt tűz ütött ki egy lakóház pincéjében, Táton, a Vörösmarty utcában. Papír és összehordott műanyag égett a…
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 35 éves esztergomi férfi ellen. B.…
Január 31-én, csütörtökön 17 órakor Gulyás M. Cecília: A táti német nemzetiségi népviselet című könyvét mutatják be a táti kultúrházban.…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2019. január 22-én, kedden 5 óra 15 perckor jelentek meg egy táti családi háznál, hogy az…
Az Esztergomi Táti Tigrisek jégkorong csapata szeretettel várja a 2010 után született fiúkat és lányokat minden kedden és csütörtökön 17.30-18.30…
Idén is megrendezésre kerül a hagyományos Asszonyfarsang a táti kultúrházban! A február 9-én, szombaton 19 órától megrendezendő eseményen a talpalávalót…
Január 19-én, szombaton 17 órakor zenés-verses esten vehetnek részt az érdeklődők a táti kultúrházban, Európa közepén - Pódiumműsor a léleknemesítő…
A legújabb játékokat a Játékkunyhó, az Esztergomi Társasjáték Klub biztosítja havonta egy alkalommal a táti kultúrházban. Nincs Kivel? vagy nincs…
Exobolygók a közeli csillagok körül címmel a Naprendszeren kívüli bolygókról és lakhatóvá tételükről hallhatnak előadást az érdeklődők. Az előadást január…
Január 6-án, vasárnap 17 órakor a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekar újévi koncertet ad a táti kultúrházban. Az eseményre a belépődíj…
Idén is folytatódik Krakó László tanár úr "Egy kis esti természettudomány" című előadássorozata. Január 4-én, pénteken, a múzeumi rejtélyek világába…
Az esztergomi rendőrök december 20-án, csütörtökön 13 óra 45 perckor Táton, a Hunyadi János utcában igazoltattak egy férfit. Megállapították, hogy…