Dorogon 1978 óta van jelen a tenisz, amely 2020-ban megújul. A Gorkij utcai pálya ráncfelvarráson esik át, új szolgáltatások indulnak a közeljövőben és elkezdődik az utánpótlás…
Böngészés: sport
Augusztus 5-én, a Labdarúgó NB II második fordulójában a Dorogi FC vendége a Soroksár SC volt. A Dorogi FC labdarúgói nagy elánnal vetették bele magukat már…
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma levélben tájékoztatta Dorog Város Önkormányzatát, hogy létrehoz egy úgynevezett „C” típusú sportparkot Dorogon, az önkormányzat által kijelölt helyen. A sportpark minimum 90…
Az Ister-Granum EGTC újabb sikeres pályázattal nyert el támogatást a Szlovákia – Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében. Ipolydamásd főpályázóként, Párkány várossal, és az EGTC-vel közössel…
Március 8. óta nem került sor bajnoki mérkőzésre Dorogon, így hosszú idő után léphet pályára csapatunk hazai környezetben. A katasztrófálisan végződött pécsi bajnoki nyitányt követően a…
A labdarúgó NB II nyitó fordulójában az NB III-ból feljutó Pécsi MFC a Dorogi FC-t látta vendégül augusztus 2-án, vasárnap. Bár a Dorog kontrájával, és Helesfay…
Augusztus 2-án játssza csapatunk a 2020–21-es NB II-es évad legelső mérkőzését. A bajnoki nyitányt Pécsen kezdik a dorogiak, így ezt a párosítást nevében a forduló egyik…
Július 25-én rendezték meg az első Baráth Sándor emlékversenyt a sárisápi horgásztónál. A Tokodaltárón található Rosenberg cég a tó egyik felét bérelte ki: a parton a…
Augusztus első hétvégéjén kezdetét veszi az új évad a labdarúgó NB II-ben, amely régen látott nagy és izgalmas küzdelmet ígér. A mezőnyben zömében egykori első osztályú…
A labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC kétéves szerződést kötött az egykor az első osztályban is szereplő támadóval, Beliczky Gergővel – számolt be róla a klub…
A hétvégén rendezik a szegedi Matyi-éren a Magyar Országos Horgász Szövetség legnagyobb versenyét, a tagszövetségek csapatainak országos bajnokságát. A 160 induló között ott van megyénk 8…
Ahogyan arról már a DorogiSport oldaláról értesülhettek az érdeklődők, a Dorogi Tenisz életében új időszak köszönt be. A tervezett változásokról, újdonságokról Szekér Zoltánnal, a sportintézmény vezetőjével…
Elindult a strandszezon a birkózóknál, az országos bajnoki sorozat első állomásán, Esztergom-Kertvárosban, a Music Öböl Beach-en nagyszerű hangulat közepette több klasszis is homokra lépett – írja…
Miután a strandbirkózás bekerült a 2022-es és a 2026-os ifjúsági olimpia programjába, s a nemzetközi szövetség (UWW) szándékai szerint a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon bemutató sportágként…
A labdarúgó NB I-be feljutó MTK kooperációs szerződést kötött az NB II-es Doroggal. Az MTK és a Dorogi FC június 16-án, csütörtök délután írta alá a…
Július 10. és 12. között 48 órás páros horgászversenyt rendeztek 44 horgász részvételével a Sárisápi Horgásztavon. Az első napon sokan elfáradtak, ráadásul vajmi kevés hal akadt…
Július 11-én, szombaton az esztergomi Széchenyi téren flashmob-ot szervezett a DNC Esztergomi Kyokushin karate csoportjának edzője, Kaszala Béla. A megmozduláson a magyarországi IKO Hokusei shibu (vezetője:…
Hetvenhat esztendős korában elhunyt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián aranyérmes labdarúgócsapat tagja. Az újpesti nevelésű sportoló a Dorogi Bányászban mutatkozott be. A vajdasági Apatinban 1943.…
A dorogi csapat nem mindennapi labdarúgó túrán vett részt 1965 nyarán. Az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó három tagállam – Tadzsikisztán, Üzbegisztán és Kazahsztán – prominens…
Az Esztergomi Vitézek nyerte a hetesrögbi országos bajnokságot, amelynek szombati fináléjában a Budapest Rögbi Centerben 32-5-re jobbnak bizonyult a Szegedi Fitt World Gorillák csapatánál. A hatos…

