Falunappal egybekötve rendezték meg a Szent István Napot és az Új Kenyér Ünnepét Sárisápon augusztus 19-20. között, ahol bemutatták és átadták azt az imázsfilmet is, melyet…
Böngészés: Sárisáp
Térségünkben Esztergomban, Táton, Tokodon, Sárisápon, Csolnokon és Kesztölcön rendeznek programokat az államalapítás ünnepén. Esztergom – augusztus 18-19-20. Koronázó városhoz méltó programokkal készül Esztergom az államalapítás ünnepére…
A sok csapadék miatt felázott talaj és az erős szél következtében kidőlt fák és leszakadó ágak miatt több helyen kellett beavatkozniuk a térség tűzoltóinak a hétvége…
A dorogi rendőrök augusztus 6-án, vasárnap délben ellenőriztek egy személygépkocsit és annak vezetőjét Sárisápon. A 35 éves férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott. A sofőrt…
A napokban írtuk, hogy támogatják térségünk önkéntes tűzoltó egyesületeit. A mostani döntés értelmében százhatvanhét önkéntes mentőszervezet jut 2023-ban központi forrásból pályázati támogatáshoz, köztük a tokodi, kesztölci,…
2023-ban ismét 600 millió forint összértékű támogatást oszthat szét a Katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között. A támogatásból a tokodi, nyergesújfalui, sárisápi, kesztölci és…
A napokban tette közzé a sárisápi önkormányzat a közösségi oldalán, hogy az új rendezvénysátruk oldalát ismeretlen tettes/tettesek felvágták. „Közös értékünket rongálták” – kezdték szomorúan bejegyzésüket, majd…
2023. június 3-4. között Komárom városa adott otthont a Magyar Majorette Szövetség idei Magyar Mazsorett Bajnokságának, ahol a sárisápi mazsorettek első alkalommal mérették össze tudásukat. A…
A Fighting Kempo Pokorni Team SE esztergom-kertvárosi és sárisápi versenyzői kiválóan szerepeltek a Nagykanizsán megrendezett ICO Kombat Sport Európa Bajnokságon, május 20-án, szombaton. Az eseményen 15…
A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. május 8. és 12. között – célzott kiválasztás alapján – vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet…
Egy hónapra elrendelték az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki volt élettársát és annak családját rendszeresen fenyegette, valamint többször visszatért a sértett sárisápi házába, ahol a…
Április 22-én, szombaton rendezték meg a Fighting Kempo stílusbajnokságot, ahol az esztergom-kertvárosi és sárisápi versenyzők képviselték a Fighting Kempo Pokorni Team Sport Egyesületet. Fighting Kempo Esztergom-Kertváros:…
Tokodon, Sárisápon, Epölön és Annavölgyön is csatlakozhatunk a „TeSzedd!” szemétszedési akcióhoz április 22-én, szombaton. Mutatjuk a részleteket! A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció hazánk…
Sárisápon, az iskolában tartott ifjúsági vetélkedőn bizonyíthatták rátermettségüket a diákok. A Tavaszi Hérics Gyermekalapítvány szervezésében, április 13-án megrendezésre került ifjúsági vetélkedőn négy állomás keretében adhattak számot…
A 44 éves férfi a volt élettársa sárisápi házába bement, ahol egy doboz sört megivott, majd törni-zúzni kezdett. A dorogi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. Mint…
A Tavaszi Hérics Gyermekalapítvány szervezésében és javára elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek március 18-án, szombaton 8 és 11 óra között a sárisápi iskola udvarán. Leadható: mindennemű elektronikai hulladék…
Pénzbüntetést szabtak ki azzal a sárisápi férfivel szemben, aki egy ingatlanfelújításra átvett pénz egy részét saját céljaira fordította. A vádirat szerint a sárisápi férfi 2021 januárjának…
A 32 és 34 éves járművezetők ellen büntetőeljárás indult. Február 27-én, hétfőn az esztergomi rendőrök Nyergesújfaluban, a Zelk Zoltán utcában igazoltattak egy 32 éves járművezetőt. Megállapítást…
Balla Virág és Demeter Réka, az FTC sportolói voltak a Sárisápi Általános Iskola vendégei. A Ferencvárosi Torna Club Suli Programjának keretében a sárisápi iskola diákjainak vendége…
Február 26-án, vasárnap kutyás futó-, kerékpáros, dogscooter és kutyafogathajtó versenyt rendeznek Sárisápon. Az Északi Szánhúzó Kutyások Sportklubja a Babályi-erdőben változatos erdei pályán rendezi meg idén is…