Az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a dorogi férfival szemben, aki féltékenységből okozott kárt a volt élettársa és egy másik férfi gépkocsijában. A vádirat…
Böngészés: rongálás
Rongálás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság egy 43 éves nő ellen. A gyanú szerint M. Mária 2021. június 15-én megrongálta volt férje…
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélhetik azt a férfit, aki féltékenységből okozott kárt a volt élettársa és egy másik férfi gépkocsijában Sárisápon. A vádirat szerint a férfi 2019. december…
November elején írtuk, hogy a dorogi rendőrök egy férfit keresnek, akit kilenc rendbeli rongálás vétsége miatt gyanúsítanak. A rendőrök most 200.000 forint nyomravezetői díjat tűztek ki!…
A helyi járőrök 2020. november 14-én, szombaton 18 óra 35 perckor állampolgári bejelentés alapján egy esztergomi asszonnyal szemben intézkedtek, aki azt megelőzően megrongált egy parkoló gépjárművet.…
A 27 éves dorogi gyanúsított két autót megrongált, és egy férfit is megfenyegetett Sárisápon. A dorogi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát. A gyanú szerint a tettes…
A sikertelen tranzakció után a tokodaltárói férfi megrongált egy bankautomatát. A dorogi nyomozók őt gyanúsítottként hallgatták ki. A tettes és az ismerőse egy bankjegykiadó automatánál tartózkodott…
Az esztergomi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 29 éves férfivel szemben, aki élettársával összeveszett, majd mivel a nő nem akarta beengedni a lakásba, albérletük…
Hivatalból eljárást indított a rendőrség, hiszen július 18-án, szombat éjjel az esztergomi Szent Tamás-hegyen két év után ismét megrongálták a szabadtéri fotókiállítást – közölte közösségi oldalán…
A Dorogi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a két fiatalkorúval szemben, akik a művelődési háznál rongáltak. A dorogi művelődési háznál rongált két fiatal fiú 2020.…
Az esztergomi nyomozók jármű önkényes elvétele miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 19 éves férfit. A gyanú szerint egy 19 éves férfi 2020. február 10-én 22 óra…
Barbara nevű olvasónk jelezte, hogy párja autóját hétfő este 10 órakor, Esztergom-Kertvárosban a ház elől ellopták, majd éjszaka 0 óra 36 perckor visszahozták, immáron összetörve. A…
Február 10-én, hétfőn elfogták azok a fiatalokat, akik szombatra virradóan megrongálták a dorogi Otthon téren található rekortán futópályát. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy a térfigyelő kameráknak…
Szombatra virradóan ismeretlenek megrongálták a dorogi Otthon téren található rekortán futópályát. Tavaly nagy port kavart – hogy a klímaválság közepette – tömeges fakivágások árán telepítenek futópályát…
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a férfi, aki tavaly nyár végén Nyergesújfaluban, közúti jelzőtáblákat tépett ki, valamint egy buszmegálló üvegfalait kirúgta. A vádirat szerint a férfi vádlott…
A három férfi megtervezte a lopást és a zsákmány szállítását is. A rendőrök az ellopott értékek egy részét megtalálták, a tetteseket gyanúsítottként kihallgatták. A gyanú szerint…
A 43 éves férfi azt nehezményezte, hogy a tulajdonos zárni akarja az presszót. A dorogi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. A gyanú szerint a tettes 2019.…
Január 1-jén Lábatlanon és Esztergomban is gépjárművek kerekeinek kiszúrásával köszöntötték az újévet ismeretlen tettesek. A rendőrség szóvivőjétől megtudtuk, hogy egy férfi Esztergomban, az autóbusz-végállomáson parkolt, majd…
Vádat emeltek az a férfi ellen, aki a nyár végén közlekedési táblákat távolított el Nyergesújfaluban, majd egy buszmegállót is megrongált. Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélhetik. A vádirat szerint…
Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot egy bajnai férfival szemben, aki éjjel, kiabálva vizet követelt egy nagysápi családtól, majd meg sem várva…

