Augusztus 12-én, vasárnap kora este három személyautó ütközött össze Esztergomban, a Kossuth Lajos utcában a körforgalomnál. A város hivatásos tűzoltói…
Összeütközött egy kisteherautó és két személygépkocsi a 10-es főút 15-ös kilométerénél, Solymár térségében, a Budai úton augusztus 9-én, csütörtökön 11…
A járőrök Esztergomban igazoltattak egy férfit 2018. augusztus 8-án, szerdán 19 óra körül. Iratainak ellenőrzésekor kiderült, hogy vele szemben járművezetés…
A sértett 2018. augusztus 6-án, hétfőn 16 óra körül Nyergesújfaluban, a szokott helyre láncolta le kerékpárját. Fél óra elteltével a…
Halálos közúti balesetet okozott az a szentendrei nő, aki még tavaly nem az útviszonyoknak megfelelően vezette a gépkocsiját Dobogó környékén.…
Augusztus 5-én, vasárnap a rendőrök 16 óra körül Esztergomban, a Kassai úton ellenőriztek egy 32 éves helyi lakost. Megállapították, hogy…
Az Esztergomi Járási Ügyészség nagyobb értékre, több közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, egyben…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 11060/572/2018. bűnügyi számon eljárást folytat halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt. Ahogy…
A járőrök augusztus 1-jén, szerdán 10 óra 35 perckor Esztergomban, a Kossuth Lajos utcában ellenőriztek egy személygépkocsit és annak 36…
Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2018. július 31-én, kedd hajnalban. A bejelentő elmondta, hogy az esztergomi Vörösmarty utcában valaki tör-zúz,…
Július 30-án, hétfő délután baleset történt Tokodaltárón a 10-es úton, a kereszteződésnél található gyalogátkelőhelynél. Elsődleges információink szerint három autó ütközött…
A helyi járőrök Dorogon, a Kossuth Lajos utcán állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő férfit 2018. július 29-én, vasárnap éjszaka. A…
Egy 25 éves férfi közlekedett motorkerékpárral és egy fő utassal 2018. július 24-én, kedden 16 óra 14 perckor Tokodon, a…
Az esztergomi rendőrök 2018. július 23-án, hétfőn 9 óra 7 perckor Esztergomban, a Gépgyár utcában ellenőriztek egy Suzuki típusú személygépkocsival…
A rendőrök 2018. július 22-én, vasárnap 2 óra előtt pár perccel, Lábatlanon állítottak meg egy motorkerékpárral közlekedő férfit. Az egyenruhások…
A helyi rendőrök 2018. július 21-én, szombaton 18 óra előtt pár perccel Nyergesújfalun állítottak meg egy segédmotorkerékpárral közlekedő férfit. A…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság egy korábbi ittas vezetés kapcsán befejezte az ügy vizsgálatát. A járőrök 2018. június 22-én 22 óra után…
Július 20-án, pénteken kora délután esetkocsi és mentőhelikopter is érkezett Dorogra a tömedék aknához. Olvasói információk szerint egy 9 éves…
Az esztergomi rendőrök 2018. július 19-én, csütörtökön 14 óra 25 perckor Esztergomban, a Bánomi úton igazoltattak egy 25 éves férfit.…
Július 20-án, pénteken 10 óra után villanyoszlopnak ütközött egy gépkocsi Esztergom-kertvárosban, a Retek utca elején, a Dorogi út közelében. A…