A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a sárisápi nővel szemben, aki a gyanú szerint tavaly májusban egy párkányi szállodából…
Frontálisan karambolozott két gépkocsi augusztus 26-án, szerda késő délután a Máriahalom és Úny közötti úton. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy…
Jogerősen felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki enyhe fokú alkoholosan befolyásolt állapotban gépjárművével egy másik személyautónak ütközött, majd a…
Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a 29 éves tettes ellen, aki rokona telefonját ellopta. Lopás vétség elkövetésének megalapozott…
Pénzbüntetésre ítélhetik azt a férfit, aki tavaly augusztusban amfetamin és alkohol befolyásoltsága alatt gépjárművével áttért a szemközti sávba, majd az…
Augusztus 25-én, kedden dél körül kisteherautóval ütközött egy személygépkocsi a 11-es főút pilismaróti szakaszán, a Rákóczi utcában, a Dózsa György…
Augusztus 24-én, hétfő délután fél 6 körül felborult egy zúzott követ szállító kamion Lábatlan határában, a Bajót felé vezető, 1126-os…
A helyi rendőrök Esztergomban állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő 43 éves férfit 2020. augusztus 24-én hajnalban. Ellenőrizték a jármű és…
A dorogi rendőrök néhány óra alatt azonosították a feltételezett elkövetőt, akit elfogtak és gyanúsítottként kihallgattak. A lakatot lefeszítve jutott be…
Az Esztergomi Járási Ügyészség a kapcsolati erőszak bűntette és zaklatás bűntette miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal a férfival…
Augusztus 23-án, vasárnap dél körül Pilismaróton egy gépjármű a villanyoszlopnak csapódott. Az esethez a mentők és a rendőrök mellett az…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2020. augusztus 22-én, szombaton 3 óra 8 perckor Esztergom, Hősök terén intézkedés alá vontak egy személygépkocsival…
Augusztus 22-én, szombaton 20 óra után Pilisjászfalu belterületén, a 10-es úton a tinnyei elágazás után halálos motorbaleset történt. A police.hu…
Két gépkocsi karambolozott Táton, a Fő út és a Mogyorósbányai út kereszteződésénél augusztus 19-én, szerdán 16 óra után. A balesethez…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2020. augusztus 20-án 1 óra 36 perckor Esztergomban, a Kiss János Altábornagy utcában megállítottak egy személygépkocsival…
Zaklatás, személyes adattal való visszaélés és csalás bűntette miatt folyt eljárás egy férfi ellen, aki félmillió forint megfizetésével tette jóvá…
A helyi járőrök Esztergomban állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő férfit 2020. augusztus 19-én, szerdán 21 óra 30 perckor. Ellenőrizték a…
Augusztus 18-án, kedden délután két személyautó ütközött össze a 10-es főút 55-ös kilométere közelében, Lábatlannál, a Zrínyi Miklós lakótelep bekötő…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2020. augusztus 18-án, kedden 23 óra 7 perckor Bajót, Kossuth Lajos utcában intézkedés alá vontak egy…
Az Esztergomi Járási Ügyészség a lopás vétsége miatt indult ügyben két férfival szemben azért emelt vádat, mert az esztergomi lőtér…