Április 10-én, vasárnap délután 15 órakor újra látható a Psyché és Nárcisz Esztergomban, A Művelődés Házában. Weöres Sándor klasszikusát Kaj Ádám vitte színre, a címszerepben Szemerédi…
Böngészés: program
Az ALBA Túrakör Természetbarát Egyesület Pilisi Poroszkálás – Tavaszi Zsongás címen teljesítménytúrát szervez április 30-án, szombaton. Az ALBA KUPA sorozat részeként a túra Dömösről, a Petőfi…
Hazai sztárzenekarok, neves nemzetközi és hazai szakmai előadók, valamint interaktív programok, amelyekhez a varázslatos kulisszát Magyarország történelmi ékköve, Esztergom adja. Ez várja a látogatókat az idei…
A csolnoki önkormányzat folytatja a korábbi hagyományokat és immár tizedszer rendezi meg szemétszedési akcióját a településen. Idén április 9-én, szombaton 09.00 és 12.30 közötti hirdetik meg…
Olyan sok intézményből jelentkeztek az esztergomi Duna Múzeum víz világnapi rendezvényére, hogy idén először két turnusban kellett meghirdetni a programot. Március 21-én közel háromszáz óvodás, március…
2022. május 6-a és 8-a között Magyarországon rendezik meg a Giro d’Italia kerékpáros körverseny első három szakaszát. A 105. Giro d’Italia három magyarországi szakasszal, egyéni időfutammal,…
A piliscsévi tavaszi hagyományoknak megfelelően elégetik a női ruhába öltöztetett szalmabábut április 1-jén, pénteken. A Tájház felújítása miatt idén a művelődési házban lesz a gyülekező 16…
A márciusi ÖKO-napot követően április 9-én tavaszi várostakarítást szervez a nyergesújfalui önkormányzat a település zöldterületein – számolt be a programról Mihelik Magdolna polgármester a közösségi oldalán.…
Március 14-én, hétfőn Tavaszváró Jótékonysági Koncertet szervez az esztergomi önkormányzat az ukrajnai menekültek megsegítésére – írta Hernádi Ádám, a település polgármestere a közösségi oldalán. A Széchenyi…
A bécsi Pygmalion Theater Műselyemlány című vendégelőadását hozza el az esztergomi születésű Jenike Sára március 5-én, szombaton 19 órakor a Művelődés Házába a Babits Mihály Színház…
A sárisápi Háromkőtúra Egyesület tavaszi nagytakarítást szervez 2022. március 19-én. Várják az önkéntesek jelentkezését! „Tisztítsuk meg közösen szűkebb-tágabb környezetünket!” – ezzel a szlogennel hívja fel a…
Február 12-én, szombaton 15 órakor rendezik meg a Tiszta Erős Emberek Versenyét a pilismaróti Nyírő Csaba Sportcsarnokban. A versenyt az Universe Strong Kft. szervezi, melynek a…
Február 8-án Máriahalomra, míg február 10-én Piliscsévre látogat az Utazó Digitális Élményközpont. A Digitális Jólét Program keretében bemutatják a digitális technológia olyan újdonságait, mint a 3D…
Február 12-én és 13-án közös kirándulást szervez a Duna-Ipoly Nemzeti Park (DINPI) a Strázsa-hegyi tanösvényen. A túra végén a résztvevők a hegy tetején található kilátótoronyból csodálhatják…
Az esztergomi ComeOn RB zenekar „hidd el testvér, néha még én is álmodom” című frissen megjelent nagylemezének nyilvános lemezbemutató koncertje 2022. január 29-én, szombaton 19 órakor…
Január 15-én, szombaton 19 órakor ismét a Szép magyar komédia előadással készül a Babits Mihály Színház az esztergomi művelődési házban. Balassa Bálint klasszikusa új, 21. századi…
A magyar kultúra napja alkalmából jótékonysági koncertet szerveznek január 23-án, vasárnap 17 órai kezdettek a csolnoki művelődési házban. A koncertet adó Duna Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője…
A Babits Mihály Színház rendezésében január 9-én, vasárnap 15 órakor az esztergomi művelődési házban ismét látható a Folyóügy című szkeccskomédia. Az egy órás, pörgős, vicces, de…
December 7-én, kedden 19 órától a Művelődés Házában újra HAMLET előadással várja az esztergomi közönséget a Babits Mihály Színház. Az előadás színlapja: Hamlet a kényszerű összezártságban…
A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, a Komárom-Esztergom Megyei Mérnöki Kamara, a Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozata, a Gépipari Tudományos Egyesület és a Műegyetemi Sportrepülő…