Párkányt és Esztergomot nemcsak a Mária Valéria-híd köti össze, de az a gazdag kulturális és művészeti élet is, amelynek egyik éltetője az 1981-ben alakult Párkányi Képzőművészkör…
Böngészés: Párkány
Esztergomban a jelenlegieken kívül további helyeken, Párkányban pedig hat ponton épül ki kerékpáros kölcsönzőállomás – számol be az információról az igom.hu Múlt hónapban ülésezett a Szlovákia-Magyarország…
Augusztus 3-án, csütörtökön két, Párkányban szolgáló rendőr életét vesztette a Bajcs melletti balesetben, többen megsérültek, köztük két gyermek is – értesült a tragédiáról az infoesztergom.hu A…
Június 26-án, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és a hivatásos tűzoltó-parancsnokságok parancsnokai szakmai látogatást tettek Szlovákiába. A rendezvénynek a Nyitrai Kerületi Tűzoltó- és Mentőszolgálat komárnoi…
Idén Esztergom és Párkány, a két testvérváros, a DANUrB projekt által támogatott Duna Napok rendezvény sorozatnak ad helyet június 29-én, csütörtökön és június 30-án, pénteken. A…
Első fokon a férfit négy, párkányi dílerét öt és fél év börtönre ítélték, miután kiderült, hogy előbbi vadkendert termesztett az utóbbi megbízására. A döntés nem jogerős…
Csütörtökön a hulladékégető ellen rengetegen gyűltek össze a párkányi hivatal előtt, hogy tüntetésükkel tiltakozásukat fejezzék ki a hulladékfeldolgozó ellen. Ezen a napon tárgyalta a párkányi képviselő-testület…
Egy hete hoztak döntést azzal kapcsolatban, hogy mégsem épül meg a veszélyeshulladék-égető a szlovákiai Párkányban. A pályázó nem várt sokat, hiszen új köntösbe csomagolva „Green Park…
Füstbe ment mindkét párkányi hulladékégető terve. Szinte egy emberként tiltakoztak Esztergom, Párkány és a térség közösségei a két, Párkányba tervezett hulladékégető ellen. A heves ellenzés elérte…
Majális alkalmából a térségben több helyen is színes programok várják az érdeklődőket a hosszú hétvégén: Dorogon, Esztergomban, Párkányban és Sárisápon. Dorog: Dorogon a megszokott módon, május…
Elkészült a szlovákiai Párkányba tervezett hulladékégető üzem országhatáron átterjedő hatásait értékelő vizsgálat, amelyet a civil szervezetek és a lakosság április 21-ig véleményezhet írásban – közölte a…
Az esztergomi önkormányzat tiltakozik a szlovákiai Párkányba tervezett hulladékfeldolgozó üzem építése ellen és nemzetközi hatásvizsgálati eljárás indítását kezdeményezi – erről fogadott el egyhangú határozatot a képviselő-testület…
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés egyhangú határozatban tiltakozik a párkányi papírgyár területére tervezett üzem ellen, amely évente húszezer tonna autógumit és műanyagterméket dolgozna fel – közölte a…
Petíciót indítottak a párkányiak a tervezett hulladékégető ellen. Az ellenzők aláírásukkal fejezhetik ki nemtetszésüket. A szlovák nyelvű petíciót eddig már több helyi magyar is aláírta. Mint…
Napi 5-6 kamionnyi, évi 20 ezer tonna műanyag és autógumi megsemmisítése céljából építenek hulladékégetőt a szlovákiai Párkányban – tudta meg az InfoEsztergom. Alábbi videóban Párkány polgármestere,…