Több ezren fordultak meg a Nyergesújfaluban megtartott Völgyválasz Fesztiválon augusztus 2-3. között. A koncertek mellett a szőlősgazdák pincéibe is betekintést nyerhettünk. Habár pénteken esős idővel indult…
Böngészés: Nyergesújfalu
2019. augusztus 3-án, szombaton, harmadik alkalommal rendezik meg Nyergesújfalun a ”NyergesiSzomszédoló” elnevezésű futóversenyt. Az esemény létrehozásával egyrészt a helyi és kistérségi futómozgalmat szeretnék erősíteni, másrészt egy…
Az Esztergomi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat egy nyergesújfalui nő ellen, akik 2018 nyarától 2019. év január elejéig nem gondozta és nem gondoskodott rendszeresen…
A napokban egy autós miközben magához nyúlt egy fiatal lányt szólított le Nyergesújfaluban. Ez már nem az első eset a térségben és meglepő, hogy ugyanolyan autóval…
Augusztus 2-3-án rendezik meg a Völgyválasz Borfesztivált Nyergesújfaluban, a Német-völgyben és a Szénás-völgyben. A kétnapos rendezvényen a finom borok mellett koncertekkel, előadásokkal, futóversennyel és főzőversennyel várják…
Közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetése miatt folytatott eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság egy 25 éves nyergesújfalui férfi ellen. B. Dániel 2018. július 24-én délután motorkerékpárral közlekedett…
A japán tulajdonú Toray Industries Hungary Kft. lítium akkumulátorokhoz használt szeparátor filmet előállító üzemet épít 127 milliárd forintos ráfordítással Nyergesújfalun – jelentette be a külgazdasági és…
A rendőrség befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek keretén belül egy nyergesújfalui lakos a lábatlani munkahelyéről lopott el egy mobiltelefont. A gyanú szerint H. Attila,…
Városi túrára, sakkozásra, borkóstolásra és közös alkotásra is lehetőségük nyílt a vendégeknek és vendéglátóiknak a szinte azonos lélekszámú Ács és Nyergesújfalu közösségi találkozóján. A civil szervezetek…
Összeütközött két személygépkocsi Nyergesújfaluban, a 10-es főút és a Tó utca kereszteződésénél, június 18-án, kedd reggel. Mindkét járműben egy-egy fő utazott. A műszaki mentéshez a nyergesújfalui…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2019. június 9-én, vasárnap este, egy nyergesújfalui sörözőben ellenőriztek egy 37 éves helyi lakost. Megállapították, hogy a férfi ellen a Tatabányai Törvényszék…
Gyermeknap alkalmából május 25-én, a hónap utolsó szombatján hatodik alkalommal nyílnak meg a tűzoltóságok kapui a gyerekek előtt. A „Nyitott szertárkapuk” elnevezésű program keretében az összes…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény elkövetése miatt, melyhez a lakosság segítségét kérik! 2019. május 17-én 11 óra 40 perc körüli időben…
Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot egy nyíregyházi férfival szemben, aki egy másik férfival verekedett Nyergesújfaluban. A vádirat szerint a vádlott és…
Május 4-én, szombaton és 5-én, vasárnap Mária Búcsút rendeznek Péliföldszentkereszten. A helyszínre vasárnap kisvonattal lehet majd utazni Nyergesújfaluról, Bajótot érintve a péliföldszentkereszti templomig. Az eseményen a…
Ünnepélyes keretek között adták át a Nyergesújfalui Rendőrőrs felújított épületét, április 30-án, kedden délelőtt. Meghívott vendégek jelenlétében adták át 2019. április 30-án a Nyergesújfalui Rendőrőrs felújított…
Április 27-én, szombaton, a Négy Égtáj Sportegyesület idén is megrendezi a Nyerges Teljesítménytúrákat. A 8, 20 és 40 km-es túrák mellett 20 km-es terep-félmaratonra is várják…
Hosszúhétvégén a tűzoltóknak Nyergesújfaluban, Sárisápon és Piliscséven kellett tűzeseteknél beavatkozniuk. Április 21-én, vasárnap, összehordott szemét égett Nyergesújfaluban, a József Attila utca mögötti területen. A nyergesi hivatásos…
Április 11-én, csütörtökön, 20 csapat részvételével került megrendezésre a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság iskolás versenye. Az eseményen a komáromi, esztergomi és tatabányai régiók tovább jutó csapatai…
Pénteken Nyergesújfalun avar égett, a tűz átterjedt egy házra is. Leányváron pedig az aljnövényzett kapott lángra. Avar égett két hektárnyi területen Nyergesújfalun április 4-én, pénteken. A…

