Az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a dorogi férfival szemben, aki Nyergesújfaluban a nyitva hagyott gépkocsiból fényes nappal lopott. A vádirat szerint a férfi…
Böngészés: lopás
A helyi járőrök 2021. augusztus 5-én, csütörtökön reggel Dorogon, a Bányász köröndön ellenőriztek egy helyi lakost. A férfiről kiderült, hogy ellene lopás miatt Ausztria elfogatóparancsot adott…
Az esztergomi és a dorogi nyomozók is gyanúsítottként hallgatták ki ugyanazon a napon a 35 éves dorogi férfit. Rongálás és garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt hallgattak…
Két férfi kerékpárokat lopott Esztergomban. A nyomozók őket kihallgatták és befejezték az ügy vizsgálatát. A két férfi Esztergomban dolgozott 2021. április 24-én hajnalban. Az egyikük villanyoszlopnak…
Az Esztergomi Járásbíróság 150 óra közérdekű munka büntetésre ítélte azt a nőt, aki szilveszteri mulatság közben az őt vendéglátó és alvó barátnőjét, valamint annak testvérét lopta…
Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. július 14. napján tartott ülésen, a felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte annak az…
Az Esztergomban történt rablás sértettjének a helyi rendőrök adták vissza a pénzt, amit egy 55 éves piliscsévi nő fenyegetéssel vett el tőle. Ahogy arról korábban beszámoltunk,…
Az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a párral szemben, akik egy babakocsiba rejtve tulajdonítottak el dolgokat egy esztergomi áruházból. A vádirati tényállás lényege szerint…
Az esztergomi járőrök perceken belül elfogták azt a férfit, aki egy dohányboltba akart betörni. A könnyű pénzszerzés reményében érkezett egy esztergomi dohánybolthoz H. József 2021. június…
Többszörös visszaeső tolvajokat ítélt el az Esztergomi Járásbíróság. A férfiak esztergomi és dorogi üzletekből loptak. Mindkét férfit jogerősen szabadságvesztésre ítélték. Lopás vétsége miatt indult ügyben az…
Meghosszabbították a letartóztatását annak a férfinak, aki egy hét alatt több pincehelyiséget tört fel Tokodon, onnan pedig horgászbotokat és csónakmotort lopott. Az indítvány szerint a férfi…
Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. június 14. napján tartott előkészítő ülésen, kisebb értékre elkövetett lopás vétsége és más bűncselekmények miatt 2 év 2 hónap fegyházbüntetésre és…
Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. június 14. napján tartott előkészítő ülésen, kifosztás bűntettének kísérlete és lopás vétsége miatt jogerősen 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 2…
Az esztergomi rendőrök 2021. június 11-én, pénteken 10 óra után pár perccel a Mária Valéria hídon ellenőriztek egy 39 éves szlovák férfit. A rendőrök megállapították, hogy…
Meghosszabbíthatják a letartóztatását annak a férfinak, aki társával egy pilismaróti üzemből rézből készült anyagokat tulajdonított el. Az indítvány szerint két férfi 2021. május 13-án 22.00 és…
Az Esztergomi Járási Ügyészség a lopás vétsége miatt indult eljárást tevékeny megbánás miatt megszüntette azzal a férfival szemben, aki egy dorogi gyógyszertárban lopott el egy pénztárcát.…
Hatvan nap elzárásra ítélték azt a férfit, aki társával gépkarabélyt és golyószórót lopott el az esztergomi lőtérről. Az Esztergomi Járásbíróság 2020. novemberben előkészítő ülésen az egyik…
A kiskorú veszélyeztetésének bűntette és a lopás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a kocsi lakosú nővel szemben, aki barátnője…
Az esztergomi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt az 51 éves váci férfit, aki egy cég recepciójának a pultjából pénzt lopott. Az Esztergomi Rendőrkapitányságon eljárás indult ismeretlen…
Az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki úgy akarta kivinni az áruházból a lopott ruhaneműt, hogy a saját ruhája alá vette…