2023-ban harmadik alkalommal hirdeti meg a KEMHESZ a 96 órás Nagyhalfogó Horgászversenyt. A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége az idei esztendőben…
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint a múlt héten 23.200 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A legtöbb beteg Komárom-Esztergom…
A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. január 23. és 27. között az iskolai és munkahelyi büféket ellenőrzik.…
Csaknem 1900 esethez riasztották a tűzszerészeket 2022-ben és összesen mintegy 130 tonna különböző típusú robbanóeszközt, lőszert és katonai eredetű veszélyes…
2022-ben összesen 165 lakástűz keletkezett Komárom-Esztergom vármegyében, kettővel több, mint 2021-ben. A vármegyében történt lakástüzekben három, míg a 2021-es évben…
A legtöbb influenzaszerű megbetegedést Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Nógrád, míg a legkevesebb esetet Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Vas vármegyéből jelentették – közölte…
A Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra tűzijátékkal kapcsolatos tűz miatt csak néhány esetben érkezett bejelentés az év utolsó napján – mondta…