December 13-án, péntek délután fél egy körül két személyautó ütközött össze Nyergesújfaluban, a Kossuth Lajos utcában. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy az eset során anyagi kár…
Böngészés: katasztrófavédelem
December 9-én, hétfő délután egy dízel üzemű személygépkocsi motortere égett Pilismaróton, a Szekrényhegyi út 3. szám alatt. Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagytól megtudtuk, hogy az esztergomi…
December 5-én, csütörtök reggel fél 7-kor három autó ütközött össze Esztergomban, a Kettőspincénél, a 11-es út 63+100 szelvénynél. Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy elmondta, hogy a…
November 29-én, pénteken kora délután egy autó ismeretlen okokból az árokba hajtott Nagysápon, az 1119-es út 5. kilométerszelvényénél. A tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy a helyszínre először…
November 22-én, péntek este oldalára borulva az úttest és az árok között állt meg egy gépkocsi Bajnán, a Jókai utcában. Az esethez a bajnai hivatásos tűzoltók…
Védelmi igazgatási felkészítést tartottak szerdán Esztergomban a Magyar Suzuki Zrt. közreműködésével a főváros, Komárom-Esztergom megye, Győr-Moson-Sopron megye, Nógrád megye, Pest megye, Vas megye, és Veszprém megye…
Megsüllyedt a felázott útpadkán egy kamion november 21-én, csütörtök este a 10-es és a 117-es út kesztölci kereszteződésnél Dorog határában. A jármű önerejéből képtelen volt az…
November 13-án, szerda délután villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Nyergesújfaluban, a 10-es úton az Eternit gyár térségében a Pala utcánál. A balesethez a város hivatásos tűzoltói vonultak…
A nemzeti minősítő rendszer keretében tartott újraminősítő gyakorlatot a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csütörtökön Sárisápon. A gyakorlaton a Gerecse Járási Mentőcsoport, az Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, az…
November 4-én, hétfő este egymásba rohant egy kisteherautó és egy személygépkocsi a Héreg és Bajna közötti úton, a Bikaréti-dűlő szőlőhegyen. A bajnai hivatásos és a héregi…
2019. november 5-6-7-én a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az esztergomi és a tatabányai kirendeltségén „Társasházak napja” címmel konzultációs napokat tart a lakosság részére. Komárom-Esztergom megyében ebben…
Október 29-én, kedd délután felborult egy kisteherautó a Máriahalom és Szomor közötti úton. A baleset félpályás útzárat képezett. Műszaki mentés céljából a bajnai hivatásos és a…
Október végén és november első napjaiban sokszor riasztják a tűzoltókat kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez. Tavaly hat temetőben kellett ilyen esetnél beavatkozni. A katasztrófavédelem felhívása!…
Október 27-én, vasárnap délután 15 óra körül a tetejére borult egy gépkocsi a 10-es főút 65-ös kilométerszelvényénél, Neszmély és Süttő között. A járműben csak a vezetője…
Október 27-én, vasárnap délután fél kettő körül (majdnem egyidőben) Táton és Bajna térségében is baleset történt. Táton, a Malon dűlőn, a Szent István út sarkánál három…
Komárom-Esztergom megyében ismételten megnövekedett az avartüzek száma az ősz beköszöntével. Ilyen esetekben döntően száraz fű, avar ég – gyakran több száz négyzetméter területen – és csak…
Október 26-án, szombat reggel teljes terjedelmében égett egy körülbelül harminc négyzetméter alapterületű présház tetőszerkezete Piliscséven, az Öreghegyi dűlőben. Az esethez az esztergomi és a nyergesújfalui hivatásos…
Október 24-én, csütörtök délután 100 m2-en száraz fű égett Tokodaltárón, a Sport utca végén a sínek melletti töltésen. A helyszínre a tokodi önkéntesek mellett az esztergomi…
Október 23-án, szerda délután összeütközött két személyautó Esztergomban, a Kossuth Lajos utcában, azaz a 11-es főút belterületi szakaszán. A balesetnek egy motorkerékpár is a részese volt.…
A hétvégén Dorogra, Nyergesújfalura és Tökre szabadtéri tüzekhez vonultak térségünk tűzoltói. Vasárnap, a dorogi ipari parkba vonultak az esztergomi hivatásos tűzoltók. A helyszínen 500 m2 területen…