Július 19-én, kedden kora délután száraz fű, avar, összehordott szemét és melléképületek égtek Tokodaltárón, a Rozmaring utcában. Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy elmondta, hogy négy egymás…
Böngészés: katasztrófavédelem
Július 15-én, pénteken tettek esküt a tűzoltó szakképzésben sikeresen végzett tűzoltók a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság épülete előtti téren. Komárom-Esztergom megyében négyen kezdték meg a szolgálatot,…
Esztergomban a Dobogókői úton autók ütköztek, míg a Hősök terén hűtőszekrény és papírhulladék égett a hétvégén. Hűtőszekrény és papírhulladék égett egy közös udvaros társasház végében található…
A fűtési szezonnak rég vége, de ez nem azt jelenti, hogy a szén-monoxid veszélye is megszűnt volna. Nemcsak a fűtés miatt, hanem a nyílt égésterű vízmelegítők…
Július 13-án, szerdán Neszmélyen, Dunaalmáson, Almásfüzitőn és Komáromban végeznek földi szúnyoggyérítést. A folyók vízszintje nyár eleje óta szinte mindenütt alacsony, ártéri szúnyogtenyészőhelyek jelenleg sehol nincsenek. Az…
Immár a huszonötödik online tűzvédelmi tesztet készítette el a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Ezúttal a szén-monoxid mérgezés, szabadtéri tüzek megelőzése, viharjelzés témakörökben mérhetik le tudásukat az…
Kiemelkedő tanulmányi eredménye és közösségi munkája elismeréseként a Védelmi Információs Központ Közhasznú Alapítvány elnöke díszserleget adományozott Nothartné Viszked Georgina tű. főhadnagynak, a Katasztrófavédelmi Intézet (KVI) katasztrófavédelmi…
Július 2-án, szombaton 0 órától tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe az egész ország területén. Ennek értelmében szombattól tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút és közút…
Június 30-án, csütörtökön délután kigyulladt az aljnövényzet egy fás, cserjés, nehezen járható területen Neszmély térségében, a 10-es főút közelében. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint mintegy tizenöt hektárra…
Június 30-án, csütörtökön délelőtt egy szlovák rendszámú kisteherautó nekihajtott egy kidőlt fának a Dobogókői úton, Pilisszentlélek térségében. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy a baleset során személyi…
Komárom-Esztergom megyében harminchat – ebből térségünkben hat – önkéntes tűzoltó egyesület részesül támogatásban. A 600 millió forint keretösszegű pályázat kapcsán első körben a pénzbeli támogatásokról született…
A németországi Hannoverben zajlott az Interschutz, a világ vezető tűzoltási, mentési kiállítása. Az ötévente megszervezett rendezvény keretében, június 20-24-e között tartották meg a sorrendben második Holmatro…
Június 24-én, pénteken délután nagy területen égett az árpa és a gabona Nagysáp külterületén. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a tűzhöz az esztergomi, a bajnai és a…
Június 17-én, pénteken délután fél négy körül felborult egy személyautó Esztergomban, a 11-es főúton, Búbánatvölgynél. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy a sofőr valószínűleg elaludt, autójával lehaladt…
Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság alkotói pályázatot hirdetett, melyben két sárisápi diák harmadik, míg egy esztergomi tanuló második helyezést ért el. A Tűzoltó Skanzenben tartotta meg az…
Június 13-án, hétfőn délelőtt villanyoszlopnak hajtott egy nyerges vontató Dorogon, a 111-es főút belterületi szakaszán, az Esztergomi út 37. szám előtt. A katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy…
A csütörtöki vihar miatt országszerte mintegy kétszáz helyszínre riasztották a tűzoltókat. A felhőszakadások, zivatarok következtében kialakult helyzet főként Esztergomban adott munkát a lánglovagoknak Komárom-Esztergom megyében. Esztergomban,…
Június 3-án, pénteken 11 óra előtt kaszálógépnek hajtott egy kisteherautó a 11-es főút 58-as kilométerszelvényénél, Pilismaróton. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az esztergomi hivatásos tűzoltók érkeztek ki…
Harmadik alkalommal mérték össze tudásukat azok a műveletirányítók, akiknek csak a hangjával találkoznak a segítséget kérők. Ők azok a tűzoltók, akik a segélykérő hívásokat fogadják, és…
Június elsején, szerdán délután egy menetrend szerinti autóbusz és két személygépkocsi ütközött össze Dorogon, a Hantken Miksa és a Rákóczi utca kereszteződésében. A rendőrség szóvivője elmondta,…

