Mintegy 10 hektáron égett az aljnövényzet kedden délelőtt Dorog és Kesztölc között. A tűz egy tárolóépítményre is átterjedt, ahonnan négy…
Az ár- és belvíz elleni védekezés feladataira hívták fel a figyelmet az előadók a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság rendezvényén. Az esztergomi…
Március 18-án, szerdán reggel összeütközött két személygépkocsi a 10-es főúton, Tát térségében, a 47-es kilométerszelvénynél. Tóth Anikó rendőr százados, a…
Kigyulladt az aljnövényzet egy Dorog és Kesztölc közötti területen március 17-én, kedden 11 óra körül. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint esztergomi,…
Súlyos közlekedési baleset történt március 16-án, hétfőn este hét óra előtt a 10-es főúton, Pilisjászfalu térségében. Két autó ütközött frontálisan…
Idén is jelentős források segítik a tűzoltóságok fejlesztését: a központi költségvetés összesen több százmillió forintot biztosít az önkéntes és az…
Összeütközött egy személygépkocsi és egy furgon Gyermelynél, a 103-as főút 8-as és 9-es kilométere közötti szakaszán március 13-án, pénteken. Tóth…
Március 12-én, csütörtökön délelőtt száraz fű és bozótos égett Nagysáp térségében, a Petőfi Sándor utcánál. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a…
Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság idén is meghirdeti alkotói pályázatát általános és középiskolás diákok számára. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok…
Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartanak Nyergesújfaluban március 10-én, kedden délelőtt, amely során a lakosság a szirénák hangját is hallhatja - közölte a…
Egy családi ház fatüzelésű kazánjának kéményében lerakódott korom égett március 4-én, szerdán este Leányváron, a Bécsi úton. Az esztergomi hivatásos…
Vasárnap délután baleset történt a Remete-barlangnál: egy fiatal lány 3–4 métert zuhant, és fej-, valamint lábsérülést szenvedett. A riasztást követően…
Az elmúlt hetekben több melléképület-tűzhöz is riasztották a tűzoltókat vármegyénkben. A tapasztalatok szerint ezek az esetek gyakran egy kis odafigyeléssel…
Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat február 24-én, kedden este Annavölgyre – számolt be róla közösségi oldalán az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Sárisáp.…
Február 23-án, hétfőn este egy háromszintes társasház alagsori tárolójában hulladék égett Dorogon, a Bányász köröndön. Dr. Laczkó Melinda tűzoltó alezredes,…
Február 21-én, szombaton hajnalban kigyulladt egy melléképület Süttőn, a Kisvasút utcában. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az épületben berendezési tárgyak égtek.…
Február 19-én, csütörtökön este összeütközött két gépkocsi a 1119-es út 3-as kilométerszelvényénél, Tokod térségében. Marosán Angelika rendőr százados, a Komárom-Esztergom…
Február 19-én, csütörtökön délután felborult egy kisbusz a 1111-es úton, Dobogókő és Pilisszentlélek között. Marosán Angelika rendőr százados, a Komárom-Esztergom…
Sikeresen pályázott a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület a Nemzeti Együttműködési Alap Mobilitás és alkalmazkodás kollégiumának pályázatán. Az egyesület tájékoztatása szerint…
Életének 54. évében, 2026. február 16-án elhunyt Kottra Dezső tűzoltó főtörzsőrmester, az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Nyergesújfalui Katasztrófavédelmi Őrsének beosztott tűzoltója…