Kigyulladt az aljnövényzet egy Dorog és Kesztölc közötti területen március 17-én, kedden 11 óra körül. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint esztergomi, a nyergesújfalui és a bajnai hivatásos…
Browsing: katasztrófavédelem
Súlyos közlekedési baleset történt március 16-án, hétfőn este hét óra előtt a 10-es főúton, Pilisjászfalu térségében. Két autó ütközött frontálisan A rendelkezésre álló információk szerint a…
Idén is jelentős források segítik a tűzoltóságok fejlesztését: a központi költségvetés összesen több százmillió forintot biztosít az önkéntes és az önkormányzati tűzoltóságok számára. 790 millió forint…
Összeütközött egy személygépkocsi és egy furgon Gyermelynél, a 103-as főút 8-as és 9-es kilométere közötti szakaszán március 13-án, pénteken. Tóth Anikó rendőr százados, a Komárom-Esztergom Vármegyei…
Március 12-én, csütörtökön délelőtt száraz fű és bozótos égett Nagysáp térségében, a Petőfi Sándor utcánál. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a helyszínre a nyergesújfalui és a bajnai…
Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság idén is meghirdeti alkotói pályázatát általános és középiskolás diákok számára. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a…
Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartanak Nyergesújfaluban március 10-én, kedden délelőtt, amely során a lakosság a szirénák hangját is hallhatja – közölte a település önkormányzata a közösségi oldalán. A…
Egy családi ház fatüzelésű kazánjának kéményében lerakódott korom égett március 4-én, szerdán este Leányváron, a Bécsi úton. Az esztergomi hivatásos tűzoltók eltávolították a kazánból az égésterméket,…
Vasárnap délután baleset történt a Remete-barlangnál: egy fiatal lány 3–4 métert zuhant, és fej-, valamint lábsérülést szenvedett. A riasztást követően nagy erőkkel vonultak a helyszínre a…
Az elmúlt hetekben több melléképület-tűzhöz is riasztották a tűzoltókat vármegyénkben. A tapasztalatok szerint ezek az esetek gyakran egy kis odafigyeléssel megelőzhetők lennének – különösen akkor, ha…
Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat február 24-én, kedden este Annavölgyre – számolt be róla közösségi oldalán az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Sárisáp. A sárisápi önkéntesek beszámolója szerint este…
Február 23-án, hétfőn este egy háromszintes társasház alagsori tárolójában hulladék égett Dorogon, a Bányász köröndön. Dr. Laczkó Melinda tűzoltó alezredes, a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője…
Február 21-én, szombaton hajnalban kigyulladt egy melléképület Süttőn, a Kisvasút utcában. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az épületben berendezési tárgyak égtek. A tűz a melléképület tetőszerkezetét is…
Február 19-én, csütörtökön este összeütközött két gépkocsi a 1119-es út 3-as kilométerszelvényénél, Tokod térségében. Marosán Angelika rendőr százados, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a dorogimedence.hu megkeresésére…
Február 19-én, csütörtökön délután felborult egy kisbusz a 1111-es úton, Dobogókő és Pilisszentlélek között. Marosán Angelika rendőr százados, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a dorogimedence.hu megkeresésére…
Sikeresen pályázott a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület a Nemzeti Együttműködési Alap Mobilitás és alkalmazkodás kollégiumának pályázatán. Az egyesület tájékoztatása szerint a NEAO-KP-1-2026 kódszámú, civil szervezetek működését…
Életének 54. évében, 2026. február 16-án elhunyt Kottra Dezső tűzoltó főtörzsőrmester, az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Nyergesújfalui Katasztrófavédelmi Őrsének beosztott tűzoltója – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi…
Sárisápra és Nyergesújfalu térségébe is riasztották az egységeket hétfőn – közölte a Katasztrófavédelem. Lesodródott az úttestről, majd egy beton- és vaskerítésnek ütközött hétfő délután egy személyautó…
Az erős szél okozta fakidőlések, leszakadt ágak miatt több alkalommal riasztották vármegyénk tűzoltóit február 15-én, vasárnap. Térségünkben Bajna és Nagysáp között, valamint Lábatlan és Bajót között…
Február 16-án, hétfőn délután lesodródott az úttestről, majd egy beton- és vaskerítésnek ütközött egy személyautó Sárisápon, a Fő utcában. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a helyi önkéntes…