2020. november 17-én vehették birtokba a mogyorósbányai tanulók azt a színes ügyességi pályát, mely az iskola udvarán a meglévő térkőburkolatú felületre került felfestésre. A mozgásfejlesztő felület…
Böngészés: játszótér
Mintegy 5 millió forintot nyert Leányvár Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében, mely összegből a település egykori játszótere születik újjá – írja a község a…
A Civilek a Fejlődő Városért Egyesület játszótértakarítási akciót szervez október 10-én Dorogon. Az akció során összesen négy játszótéren terveznek takarítást: Radnóti utcai (vasúti átjárónál), Jubileum téri,…
November 9-én, szombaton őszi fásítást szerveznek Dorogon, a Borbála-lakótelepen és a hozzá tartozó játszótér környezetében. A fásításhoz várják még a támogatókat! Lieber Tamás, a BEBTE elnöke…
Szeptember 21-ére tűzték ki, Mónok László Tokod-Üveggyár településrészen élő civil lakos kezdeményezésre a „Fessük le EGYÜTT az Üveggyári játékokat” nevű eseményt, ezzel örömet szerezve a gyermekes…
A napokban avatták fel a dorogi Borbála lakótelep új játszóterét, melynek átadóján bejelentették, hogy az őszi fásítási program érinti majd a lakótelep környezetét is. Az Eötvös…
Bajnán a Perembolti játszóteret felújították, a Vásár téren pedig új játszóteret alakítottak ki. A bajnai önkormányzat a Vásár téren, pályázat keretében 3,2 millió forintból korszerű, Európai…
A dorogi Eötvös iskolával szemben található területen új, biztonságos játszótér épül – olvasható a dorogi önkormányzat közösségi oldalán. A Borbála lakótelepnél fekvő mintegy 400 m2-es területet…
Dorogon gumiszőnyeg kerül az Agorához, új eszközöket kap a Jubileum téri játszópark, gyöngykaviccsal és új burkolattal gazdagodott a Gorkij utcai játszótér, sőt, a bölcsődét és az…
Az esztergomi rendőrök négy napon keresztül biztosítottak programokat a szünidejüket töltő gyermekeknek az esztergomi Máltai játszótéren. Az esztergomi „máltai játszótér”, azzal a céllal nyitotta meg kapuit…
Nagy örömmel vették birtokukba Dorogon, az Iskola utcában kialakított kalandos játszóteret a gyerekek április 12-én, szerdán. A KalanDorka névre keresztelt parkot dr. Tittmann János polgármester adta…
Húsvétkor birtokba vehetik a dorogi gyerekek az új kalandos játszóparkot a Petőfi iskola mellett – írja Dorog város a honlapján. Gőzerővel készül a kalandos játszótér az…