Nem jogerősen 5 év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki egy baráti összejövetel után súlyosan ittas állapotban gépkocsiba ült, azzal az egyik barátját elütötte, majd segítségnyújtás…
Böngészés: halálos baleset
Az Esztergom nevű Facebook csoportban június 24-én halálos kimenetelű közúti balesettel kapcsolatban jelent meg egy bejegyzés. Az ügyben megkerestük a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát. A hölgy…
Felfüggesztett fogházbüntetést szabtak ki azzal a nővel szemben, aki vezetés közben az úttest melletti környezetről fényképeket készített, közben pedig figyelmetlensége miatt halálos kimenetelű közlekedési balesetet okozott.…
Vádiratot nyújtottak be azzal a férfival szemben, aki egy baráti összejövetel után gépkocsiba ülve az összejövetel egyik résztvevőjét elütötte, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül távozott. Az…
Május 1-jén, hétfőn délután halálos baleset történt a 11-es főút pilismaróti szakaszán. A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy 16.49-kor érkezett a bejelentés, miszerint az említett…
Egy motoros és egy személyautó ütközött össze március 26-án, vasárnap délelőtt 11.12-kor a 1119-es és a 1125-ös számú utak kereszteződésében Bajnánál. A rendőrség tájékoztatása szerint a…
Lesodródott és fának ütközött egy személyautó a 10-es főút 28-as kilométerszelvényében, Piliscsabán, a magdolnavölgyi elágazásnál március 24-én, pénteken 18 óra körül. A Rendőrség tájékoztatása szerint a…
Nem jogerősen közel három év fegyházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki több mint tíz évvel ezelőtt ittasan halálos balesetet okozott. A férfi nem riadt vissza ettől,…
Vasárnap két motorbaleset is történt térségünkben. Bajna és Héreg között egy motoros és utasa sérült meg, a lábatlani balesetben pedig a járművezető a helyszínen életét vesztette.…
Április 30-án, szombaton este két személyautó ütközött össze a 10-es főúton Pilisvörösvár és Solymár között. A rendőrség arról tájékoztatott, hogy az elsődleges adatok szerint előzés közben…
Március 31-én, csütörtökön 17 óra után két személyautó ütközött össze a 117-es út 12-es kilométerszelvényénél Tát térségében. A katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy egy elektromos és egy…
Meghosszabbították az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki egy baráti összejövetel után gépkocsiba ülve az összejövetel egyik résztvevőjét elütötte, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül távozott. Az…
Halálos kimenetelű baleset történt január 26-án, szerdán 6 óra 30 perc körül a 1119-es úton Nagysáp belterületén. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint, egy 70 éves…
Meghosszabbíthatják a letartóztatását annak a 43 éves férfinak, aki egy baráti összejövetelt követően figyelmetlenségből gépkocsijával elütötte egy ismerősét Kesztölcön. H. Tibor segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, a 39…
Személygépkocsi ütött el egy embert Lábatlanon. A gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Lábatlanon 2021. október…
A 73-as kilométerszelvénynél Dunaalmás térségében egy motoros letért az úttestről és árokba borult. Halálos közlekedési baleset történt 2021. szeptember 16-án, csütörtökön 13 óra 45 perc körül…
Egy motoros lesodródott az úttestről és szalagkorlátnak ütközött. A járművezető olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021.…
Fogházbüntetésre ítélhetik azt a férfit, aki elaludt a jármű vezetése közben Nyergesújfaluban. Emiatt egy betonból készült villanyoszlopnak ütközött. A jármű két utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett,…
Az Esztergom-Kertvárosban történt balesetben a biciklis életét vesztette. A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a helyszínelést. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Esztergom-Kertvárosban 2021. július…
Egy motoros férfi vesztette életet a balesetben. A rendőrök a 11-es út 49-es kilométerszelvényében teljes útlezárás mellett helyszíneltek. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021. június…